A Fidesz szerint újra megtámadták Magyarországot

A Fidesz szerint a DK segítségével támadta meg Európa Magyarországot.

  • MTI MTI
A Fidesz szerint újra megtámadták Magyarországot

Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az ország elleni újabb támadásként értékelte a magyarországi demokráciáról kedd estére szervezett európai parlamenti (EP-) vitát és azt a DK kezdeményezte közmeghallgatást, amelyet előző nap tartottak Strasbourgban a magyar médiahelyzetről. 

Hörcsik Richárd keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyarországi baloldalnak az a célja, hogy még egy kísérletet tegyen a magyar uniósbiztos-jelölt, Navracsics Tibor ellehetetlenítésére. A fideszes politikus szerint a magyarországi baloldal "módszere" idegen az EP-ben, és gyengíti a nemzeti érdekek képviseletét.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.