200 óra közmunkára ítélték a budai plázát bombával riogató férfit

Jogerősen kétszáz óra közérdekű munka büntetést szabott ki szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság egy férfira, aki három héttel ezelőtt bombával fenyegetőzött és emiatt ki kellett üríteni egy budapesti bevásárlóközpontot és egy irodaházat - közölte a fővárosi főügyész.

  • MTI MTI
200 óra közmunkára ítélték a budai plázát bombával riogató férfit

A férfit az I. és XII. Kerületi Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt állította gyorsított eljárásban bíróság elé. 

A vád szerint a férfi egy VI. kerületi bevásárlóközpont üzletében dolgozott alkalmazottként. Magánéleti okokból egy napra szabaddá akarta tenni magát, és ezért el akarta érni, hogy aznap hazaküldjék az alkalmazottakat.

Vásárolt egy SIM-kártyát, betette a telefonjába, és október 15-én délelőtt felhívott egy XII. kerületi üzletházban üzemelő - azonban több más üzletházhoz, így a munkahelyének helyet adó VI. kerületihez is - tartozó call centert, és közölte, hogy az épületben bomba fog robbanni. 

A fenyegetés miatt a XII. kerületi bevásárlóközpontot, valamint egy XIII. kerületi irodaházat is ki kellett üríteni, azt a bevásárlóközpontot azonban, amelyben a férfi dolgozott, nem zárták be.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.