szerző:
hvg.hu

A 30 éves férfi a gyanú szerint lakásából airsoft fegyverrel lődözött a IX. kerületi Ferenc téren játszóterező anyákra.

Elfogták azt a férfit, aki a IX. kerületi Ferenc téri parkban lövöldözött játszótéri anyukákra októberben – közölték a rendőrség honlapján.

A férfi a gyanú szerint airsoft fegyverrel adott le lövéseket a nőkre, a fegyverről fotót is közzétett a rendőrség.

A férfit kedden fogták el. A 30 éves G. Viktor ellen garázdaság miatt nyomoz a IX. kerületi kapitányság. A kihallgatáson tagadta a terhére rótt bűncselekményt, elmondása szerint az airsoft fegyvert csak szervezett játékokon használta.

Az airsoft fegyver lövései sérülést nem okoznak, csak fájnak és bepirosodó nyomot hagynak. A feljelentést tevő anyákat leginkább az aggasztotta, hogy szerintük a babakocsikat is célba vette a lövöldöző.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Arrébb tesznek egy világítótornyot Dániában, mert félő, hogy összedől

Arrébb tesznek egy világítótornyot Dániában, mert félő, hogy összedől

Egy olasz falu azért könyörög, hogy senki ne használja a Google Térképet

Egy olasz falu azért könyörög, hogy senki ne használja a Google Térképet

Tornádó söpör végig Amerikán, több tízezer háztartásban nincs áram

Tornádó söpör végig Amerikán, több tízezer háztartásban nincs áram

Brutális megszorításra készül az Audi

Brutális megszorításra készül az Audi

1956-ról beszél a nemzeti ünnepen a nagy visszatérő Petrasovits Anna

1956-ról beszél a nemzeti ünnepen a nagy visszatérő Petrasovits Anna

Nem lehetetlen megakasztani a Városliget beépítését

Nem lehetetlen megakasztani a Városliget beépítését