„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A szocialista Szanyi Tibor európai parlamenti (EP-) képviselő egyeztetéseket kezdeményezett az új Európai Bizottság (EB) szocialista kötődésű tagjaival a magyarországi szociális jogok helyreállítása, illetve az "extrém mértékű", 27 százalékos áfakulcs csökkentése érdekében.
Az EP-képviselő erről szerdán Budapesten sajtótájékoztatón beszélt, az esemény hanganyagát az MSZP sajtóosztálya juttatta el az MTI-nek.
Szanyi Tibor azt mondta, kiderült, hogy a kormányzaton belül "egy valódi korrupciós hálózat" működik, ennek egyik oka pedig a magasan tartott áfa. Szorgalmazta Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének leváltását.
Azt mondta, "az orbáni tolvajdiktatúra Magyarországot a koldusok országává tette", a szakértők szerint hárommillió szegény él az országban. Hozzátette: a jövő évi költségvetésben jelentősen megnyirbálják a szociális kiadásokat, és Orbán Viktor miniszterelnök maga is elismerte, hogy több adót vetnek ki. Nem több adóra, hanem kevesebb korrupcióra van szükség, ugyanis a miniszterelnök a magyar családoktól "bezsákolt" pénz döntő részét "a kormány hűbéreseinek zsebébe" folyatja - jelentette ki Szanyi Tibor.
Indoklása szerint azért kereste meg levélben az EB első alelnökét, a holland Frans Timmermans jogállamiságért felelős uniós biztost, valamint a francia Pierre Moscovici pénzügyekért felelős biztost, mert úgy látja, az új EB programja, összetétele arra utal, hogy az prioritásként kezeli a szociális Európa kiépítését.
Szanyi Tibor kijelentette: ha egy uniós tagállam kormánya közömbösnek bizonyul állampolgárai sorsa, jóléte iránt, akkor van hova fordulni, az európai szolidaritásra lehet számítani.
Kérdésre közölte, karitatív tevékenységre jóval azt meghaladó összeget költ majd, mint amennyit a gój motorosok vendégül látására fordított. (Sajtóhírek szerint 2700 euróról, mintegy 834 ezer forintról van szó.) Hozzátette: az elmúlt években döntően a hajléktalan családok megsegítésére adakozott.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.