„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Elfogadta az Országgyűlés kedden a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását, hogy ezentúl ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények.
A fideszes Selmeczi Gabriella és Bánki Erik kezdeményezte Btk.-szigorítást egyhangúlag, 164 igen szavazattal hagyta jóvá a Ház. Így a Btk. ezentúl rögzíti, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni, ötévnyi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekmények büntethetősége nem évül el, ha a sértett a bűncselekmény elkövetésekor 18 évnél fiatalabb.
Selmeczi Gabriella korábban azt mondta, a Sipos-ügy – a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye – irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető.
A cél az, hogy azoknak, akik gyermekek ellen akarnak szexuális bűncselekményt elkövetni, életük végéig számolniuk kelljen azzal, hogy ha tettük kiderül, bármikor lesújthat rájuk a törvény, így "senki nem bújhat ki a felelősség alól" – fogalmazott a Fidesz képviselője, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke.
A törvénymódosítás a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.