szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tíz ember vacsövekkel és baltákkal támadt rá egy másik társaságra november elején. A rendőrség és a TEK tíz helyen csapott le egyszerre. A verekedők közül hetet emberölési kísérlettel is gyanúsítanak, a többiek ellen garázdaság miatt nyomoznak.

Vélt vagy valós sérelmek miatt vascsövekkel és baltával támadt rá egy tízfős társaság egy másik, kisebb csoportra Vácott még november elején. A súlyos sérüléseket is okozó gyanúsítottakat a napokban fogták el a TEK segítségével – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

A nyomozás eddigi adatai szerint a 38 éves K. Zsolt és kilenc társa (mindannyian váci lakosok) november elsején kora délután érkeztek a váci Káptalan utcába. Céljuk az volt, hogy elégtételt vegyenek az ugyanabban az utcában tartózkodó kisebb csoport egyik tagja és K. Zsolt testvére között korábban keletkezett konfliktus miatt.

Elállták a menekülési útvonalakat, majd némi kiabálás után a 32 éves K. Attila egy vascsővel az egyik sértett alkarjára ütött, míg a másik sértettet ugyanezzel az eszközzel fejbe vágta. A férfi ettől még állva maradt, ezért K. Zsolt egy baltával fejen ütötte. A földre került magatehetetlen férfit a tízfős társaság több tagja vascsövekkel tovább ütlegelte, a bántalmazásban K. Gyula 59 éves, K. Norbert 28 éves, K. Gyuláné 59 éves és H. Győző 33 éves váci lakosok vettek részt – magyarázta a szóvivő.

Másik két sértettet a 31 éves H. József lábon, illetve mellkason ütött egy vasdarabbal, majd ő is bekapcsolódott a földön fekvő férfi verésébe. A támadókhoz később csatlakozott a különféle eszközökkel felszerelkezett 44 éves H. György, a 24 éves K. Gergő és a 43 éves K. Ferenc is, majd mindannyian autóval elhajtottak a helyszínről. 

Az orvosi szakvélemény szerint a bántalmazott emberek közül ketten könnyű sérülést szenvedtek, egy férfi súlyosan sérült, míg negyedik társukat életveszélyes állapotban vitték kórházba. 

A rendőröknek sikerült azonosítaniuk a gyanúsítottakat, de mivel információjuk volt arról, hogy közülük többen fegyverrel rendelkeznek, elfogásukhoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait kérték fel.

November 19-én hajnalban százötven rendőr tíz helyszínen jelent meg egy időben, az összehangolt akcióban elfogták, majd előállították a tíz embert. Közülük hetet emberölési kísérlet és garázdaság megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, majd vettek őrizetbe, kezdeményezve előzetes letartóztatásukat. Három társukat garázdasággal gyanúsítják, ők szabadlábon védekezhetnek.

Az eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!