Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Vádemelés a piramisjáték-ügyben

Bűnszervezetben elkövetett csalás a vád abban az ügyben, melyben több celeb is megégette magát,.

  • Cs. B. Cs. B.
  • +${remainingCount} szerző
Vádemelés a piramisjáték-ügyben

Két éve fogta el Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) F. Attilát és a tettestársait, akik bennfentes kapcsolataikra hivatkozva 10-30 százalékos hozamot ígértek határidős devizapiaci ügyletekre, de ezt nem tudták tartani. Az átvert befektetőknek hiteles volt a konstrukció, miután az odaadott összegek fejében ingatlanfedezetet adtak. Az elején még volt pénz a rendszerben, utána azonban jött a kifizetések elmaradása. A csalás értéke elérte az ötmilliárd forintot.

F. Attilát és társait bűnszervezetben nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítják, s az ügyben vizsgálódó NNI a vádemelési javaslatot megküldte a Fővárosi Főügyészségnek. Novák Péter ügyvéd 2012-ben a hvg.hu-nak azt nyilatkozta, hogy védence, F. Attila célja, hogy mindenkinek visszafizesse, amivel tartozik, és senkit se érjen kár. Azóta az ügyvéd elmondása szerint másfél milliárd forint visszakerült a károsultakhoz. Novák Péter szerint egyébként ügyfele rekorder lehet abban, hogy háromszor helyezték szabadlábra és háromszor vitték vissza a rácsok mögé, negyedszerre sikerült elérni azt, hogy házi őrizetbe kerülhessen.

Az ügy érdekessége az volt, hogy a piramisjátékhoz hasonló ügyben több celeb is megégette magát, köztük ismert televíziós személyiségek.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.