szerző:
Unyatyinszki György
Tetszett a cikk?

Újlipótvárosban a civilek tiltakozása ellenére elárverezik a két éve bezárt Pannónia utcai óvodát, pedig a férőhelyekre szükség lenne, hiszen az önkormányzat máshol új óvoda építését tervezi. A helyiek szerint az eladás azért is hiba, mert ezzel az utolsó, még önkormányzati tulajdonban lévő közparkot is elveszik. Két éve kezdtek tiltakozni, de a szocialista önkormányzat meg se hallja őket.

Villámgyorsan kiírták a Pannónia utcai óvoda árverését, melyet november 13-án szavazott meg a XIII. kerületi szocialista vezetésű önkormányzat. Az óvoda 2012 óta üresen áll, 2006-ban volt utoljára saját óvodai csoportja, a végleges leállásig olyan gyerekeket fogadott be időszakosan az épület, akiknek az óvodáit épp felújították.

Az ingatlant úgy árverezik el, hogy az egyik utolsó kerületi köztulajdonban lévő területre nem kérnek hasznosítási tervet a vevőktől, ami azért mindenképp furcsa. A Tóth József MSZP-s polgármester által vezetett önkormányzat a szabályozási terv megváltoztatásával 85 százalékos beépíthetőséget enged a közel 6000 négyzetméteres telken. Korábbi információk szerint társasház épülhet az óvoda helyén.

Az óvoda a parkkal
©

Se ez, se az

Borszéki Gyula alpolgármester a hvg.hu-nak elmondta, hogy az ingatlan az önkormányzat álláspontja szerint 2012 óta se nem óvoda, se nem közpark. Ennek ellentmond, hogy egy általunk megismert, november 6-i telekkönyvi kivonat szerint az ingatlanon továbbra is egy korlátozottan forgalomképes, 200 fő befogadására képes óvoda szerepel. Borszéki azonban a nemzeti vagyonról szóló (2011. évi CXCVI.) törvényre hivatkozva értékesíthetőnek tartja az ingatlant, mivel már nem működő intézményről van szó.

Az alpolgármester szerint az árverezéssel a legmagasabb árat szeretnék megkapni, legalább 600 milliót remélnek. Az önkormányzat a felújítástól elzárkózott, viszont „milliárdos tételt” költene óvodák és más épületek bővítésére, ezzel kielégítve a 300 férőhelyes kapacitási igényt.

©

Az ügyben megszólaló civilek szerint épp Újlipótvárosban lenne igény arra, hogy egyszerre bővítsenek és fenntartsák a rendelkezésre álló férőhelyeket, mert a környéken a gyereklétszám nő. Az óvoda elhelyezkedésére utalva Tutajprojektnek keresztelt civil kezdeményezéshez (az óvoda a Pannónia utca–Tutaj utca sarkán van – szerk.) több neves helyi lakos csatlakozott, így Parti Nagy Lajos és Gerlóczy Márton írók, Scherer Péter színész és Hajós András zenész-műsorvezető.

Se fű, se fa

A civilek nemcsak az óvoda, hanem zöldterület csökkenése miatt is aggódnak. Az önkormányzat szerint a fák 80 százaléka elöregedett, kivágásra vár: ha ez igaz, már két éve is veszélyt jelenthettek, amikor még jártak gyerekek az óvodába. Az önkormányzat kész a kivágott fák pótlási kötelezettségének eleget tenni, de kérdéses, hogy hol. Az újlipótvárosiak szerint egyes fákat ki lehet vágni, de a terület beépítésére semmi szükség. A Margitsziget elcsatolása óta a XIII. kerülethez tartozó zöldterületek nagysága drámaian alacsony, főleg a belső szakaszokon, Újlipótvárosban.

©

Az AngyalZöld Programban és Angyalföld hosszú távú fejlesztési programjában Újlipótváros területére vonatkozóan a zöldterületek megőrzését, a további beépítések mellőzését tűzte ki célul a kerület, most mégis a 85 százalékos beépítés mellett van az önkormányzatot vezető MSZP.

A civilek szerint nem történt érdemi egyeztetés a környék lakói és az önkormányzat között (pedig ez az, ami a szocialisták részéről a fideszes kétharmaddal szemben mindig elhangzik). Minden alkalommal más indokkal állt elő a városvezetés. Bár az igaz, hogy a XIII. kerületben is kétharmados a (szocialista) kormányzás, de Borszéki szerint nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyalnak a civilekkel.

©

Ők viszont úgy látják, ha ez párbeszéd, akkor nagyon egyoldalú. Két éve ugyan, hogy igyekeznek felhívni a szélesebb lakosság figyelmét a Pannónia utcai óvoda körül kialakult helyzetre, és hogy keresik a kapcsolatot a városházával. De úgy néz ki, hiába: az árverést legalábbis december 18-ra kiírták. 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Korlátozza, de nem függeszti fel a Richter méhmióma-gyógyszerének használatát az EU

Korlátozza, de nem függeszti fel a Richter méhmióma-gyógyszerének használatát az EU

Több mint 100 ezer tyúkot ölnek le Bács-Kiskun megyében madárinfluenza miatt

Több mint 100 ezer tyúkot ölnek le Bács-Kiskun megyében madárinfluenza miatt

Magyarországra is elhozza a Samsung a legolcsóbb 5G-s telefonját

Magyarországra is elhozza a Samsung a legolcsóbb 5G-s telefonját