szerző:
hvg.hu

A fideszes Kósa Lajos nem a Rolling Stones koncertje miatt Új-Zélandra, de ha már éppen ott játszottak Jaggerék, meghallgatta őket. Az interneten vett „ócska” jegyet a fellépésre, a színpad melletti lelátón ült, nem csápolós helyen. A politikus a Hír24-nek adott interjúban azt mondta, hogy mindent saját zsebből fizetett, és nem a Debrecen Televízió Új-Zélandon forgató stábjának részeként utaztak. Szerinte az ügy tanulsága az, hogy politikusként „csak Alsójózsára szabad utazni”.

Kósa az interjúban azt mondta, hogy a Debrecen Televízió és a Debreceni Mozgóképkultúráért Alapítvány évek óta több forrásból nyert pályázati pénzt a szórványban élő magyarságról szóló filmekhez. Így utaztak most el a tévé munkatársai Ausztráliába és Új-Zélandra.

„Az egész munka akkor kezdődött, amikor én polgármester voltam, Halász János pedig az alpolgármesterem, és még a legelején beszéltük, hogy egyszer elkísérjük a forgatócsoportot” – magyarázta Debrecen volt polgármestere, aki szerint kiderült, hogy mégsem tudnak sokáig maradni Új-Zélandon, ezért múlt kedden, a parlamenti szavazások után indultak, megérkeztek csütörtökön, vasárnap indultak is vissza, és hétfő éjjel landoltak.

Elmondása szerint nem a Rolling Stones új-zélandi koncertje volt az utazás apropója, mivel Mick Jaggerék eredetileg nem is most, hanem év elején játszottak volna az országban, de az énekes barátnőjének öngyilkossága miatt csúszott a zenekar turnéja. Halász János szólt neki, hogy pont akkor játszik a Rolling Stones, amikor ők kint lesznek – tette hozzá.

Kósa Lajos beszámolt arról is, hogy interneten vették meg a koncertjegyet, az „ócskábbak” közül. A színpad melletti lelátón ült, felül, nem csápolós helyen, és nem volt lehetősége lemenni villázni – derül ki az interjúból, amelyben cáfolta azt a korábbi híresztelést, hogy Dubaiba akart utazni.

A fideszes képviselő szerint nemcsak ő, hanem Halász János és a fia is minden költséget saját zsebből fizettek. Velük ment a kabinetfőnöke is, aki nem a titkárnője, és Perthben élő nővérét látogatta meg, szintén saját költségen – tette hozzá.

Kósa azt mondta, hogy fejenként 450 ezer forintért vettek repülőjegyet, egy éjszaka 30 ezer forintba került a szállodájukban, és a három nap kiadásai nem érték el a havi fizetése kétharmadát. 

„Úgy tudtam, Új-Zélandra utazni nem tilos. Magánpénzből utazni pláne nem tilos. Arról pedig végképp nem tudtam, hogy folyamatosan be kell számoljak a sajtónak, merre járok, miből, kivel, miért” – fogalmazott.

A politikus azt mondta: a Rolling Stones-ügy tanulsága számára az, hogy hetven felett is van élet a rock 'n' rollban, illetve „politikusként csak Alsójózsára lehet utazni. Ilyen a magyar közélet.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Weber: Tisztességes értékelésre van szükség Trócsányi esetében

Weber: Tisztességes értékelésre van szükség Trócsányi esetében

Egyre többen élünk társas magányban, pedig lehetne máshogy is

Egyre többen élünk társas magányban, pedig lehetne máshogy is

Még sehol az új VW Golf, de a GTI-t már a Nürburgringen nyúzzák

Még sehol az új VW Golf, de a GTI-t már a Nürburgringen nyúzzák

Ingyen tölthető a Grand Theft Auto: San Andreas, az egyik legjobb GTA

Ingyen tölthető a Grand Theft Auto: San Andreas, az egyik legjobb GTA

Gyurta megszólalt a volt edzője szenvedélybetegségéről

Gyurta megszólalt a volt edzője szenvedélybetegségéről

Videóban mondjuk el, hogyan ismerheti fel az áljelölteket

Videóban mondjuk el, hogyan ismerheti fel az áljelölteket