A javaslat alapján a kerületben szinte minden helynek be kellene zárnia este 10 óra és reggel 6 óra között, kivéve a szálláshelyeken lévő vendéglátóhelyeket, a kulturális és sportlétesítményekben üzemeltetett helyeket és azokat, amelyeknek van állandó vagy eseti éjjeli nyitvatartási engedélye.
Megkegyelmeznének azoknak a kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzleteknek is, ahol 22 órától reggel 6-ig nem lehet alkoholt vásárolni, valamint kivétel lenne a szilveszter éjszaka is – olvasható a cikkben.
A polgármester előterjesztésében mindezt azzal indokolja, hogy az elmúlt két évben nagyjából 130-150 írásbeli panasz érkezett az önkormányzathoz a zaj és a vendégek viselkedése miatt.
A hatósági iroda a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel közösen évente 100-120 éjszakai ellenőrzést végez, sok esetben bírságot is kiszab, de még így is sok a bejelentés. A polgármester szerint a 9. kerületben sok vendéglátóhelynek nem megfelelő a szigetelése, emiatt nem tökéletes a zajvédelem, a lakók nem tudnak pihenni.
A rendelettel azt szeretnék elérni, hogy elinduljon egy párbeszéd a lakók és a vendéglátóhelyeket üzemeltető vállalkozók között.
Tóth Imre, a kerületben működő egyik hely tulajdonosa a Magyar Narancs Online-nak azt mondta: az előterjesztésről hivatalosan sem ő, sem a többi vendéglátós nem értesült, előzetes egyeztetés nem volt, ők is „csak úgy hallották”. Szerinte ez a rendelkezés teljesen tönkretenné a vendéglátást Ferencvárosban.
A lap értesülései szerint az előterjesztést egyelőre visszavonták ugyan, de januárban ismét előveszik, és addig még finomítják egyes helyeken.