"Lázár, Vida, rendszerhiba!" - újra tüntettek Budapesten
Utolsó frissítés:
Újra tüntettek csütörtök este a korrupció ellen Budapesten, a NAV korrupt vezetőinek lemondását és az adóhatóság átvilágítását is követelő demonstrálók a Kossuth tér sarkánál álló Nagy Imre-szobortól vonultak a Budai Várba a Lánchídon át. Azt is követelték, hogy az állam ne nyúljon a magánnyugdíj-megtakarításokhoz. A hivatalos demonstráció fél 9-kor véget ért, rendbontás nem volt, a műsorvezetőként fellépő Vágó Gábor szerint újabb tüntetést szerveznek december 16-ra.
Most érkezett
Percről percre
Megérkeztek a várba
Megérkeztek, most koncert jön, majd beszédek.
Rendőrök vették körbe a Sándor-palotát
Közel száz rendőr érkezett a Sándor-palota elé, sorfalat állnak a köztársasági elnök rezidenciája előtt, így zárják el az épületet - jelentette az ATV. Fotót is közöltek, ezen elég szellősen állnak a rendőrök.
Nincs veszélyben a hangosítás a várban
Külön hangosítás lesz a várban, színpaddal - jelentette munkatársunk.
Leégett a hangosító kisbusz kuplungja
Kisebb zavart okozott a menetben, hogy hátra kellett hagyni a hangosítást biztosító kisbuszt, mert leégett a kuplungja. Egyébként a vonulók lassan felérnek a várba, így hangosítás nélkül.
Ismét biztonsági őrök vigyáznak a Hír TV-sekre
Az Origo fotóján látható, hogy biztonságiak ácsorognak a stáb mellett. Korábban bojkott is indult a tüntetők részéről, e szerint mindenkinek hátat kéne fordítania a Hír TV-s riportereknek.
Megtelt a Lánchíd
A tömeg eleje már a Vár felé tart, a menet vége azonban még a Lánchídon van még. Eközben rádiókabaré szól szórakoztatásul.
Orbánék miatt mennek a várba
Azért mennek a Budai Várba, mert a Miniszterelnökség oda akar költözni.
Lassan átérnek a tüntetők Budára
Este 7 óra előtt nem sokkal a menet eleje már a Lánchíd budai végénél járt. A demonstrálók a "Nem tudunk annyit adózni, amennyit loptok" feliratú magyar zászló mögött vonulnak.