"Lázár, Vida, rendszerhiba!" - újra tüntettek Budapesten
Utolsó frissítés:
Újra tüntettek csütörtök este a korrupció ellen Budapesten, a NAV korrupt vezetőinek lemondását és az adóhatóság átvilágítását is követelő demonstrálók a Kossuth tér sarkánál álló Nagy Imre-szobortól vonultak a Budai Várba a Lánchídon át. Azt is követelték, hogy az állam ne nyúljon a magánnyugdíj-megtakarításokhoz. A hivatalos demonstráció fél 9-kor véget ért, rendbontás nem volt, a műsorvezetőként fellépő Vágó Gábor szerint újabb tüntetést szerveznek december 16-ra.
Most érkezett
Nem nagyon lettek többen egyelőre
Nem lettek sokkal többen a Kossuth téren a tüntetés 6 órai hivatalos kezdete után. Elkezdődtek a beszédek, Somló Eszter, a Népharag csoport képviselője az első felszólaló. Más mellett arról is beszélt, hogy a tüntetés mellett a bojkott és a sztrájk is eszköze lehet a tiltakozásnak. Munkatársunk szerint nem nagyon lehetett hallani, mit mond, nem is sikerült nagyon lelkesíteni a résztvevőket.
Percről percre
"Adózni szexi, de én nem szadomazóra vágyom"
Egyelőre legfeljebb ezren gyülekezhetnek a Kossuth térnél, munkatársunk szerint leginkább 50 felettiek. Magyar és EU-s zászlókat látni, illetve egy olyan matricát osztogatnak, amely az áll, "adózni szexi, de én nem szadomazóra vágyom".
Bojkottálnák a Hír Tv-t a tüntetők
A kezdeményezés lényege, hogy míg a korábbi tüntetéseken előfordult, hogy többen inzultálták a Hír Tv helyszíni tudósítóját, sőt, Császár Attilát egyszer sörrel is leöntötték, most arra kérik a tüntetőket, hogy egyszerűen fordítsanak hátat, amint meglátják a Hír Tv stábját, illetve ha megkérdeznék őket valamiről, akkor egyáltalán ne nyilatkozzanak.
Schiffer és más LMP-sek is tüntetnek ma este
Szél Bernadett, az LMP társelnöke, Schiffer András, az LMP másik társelnöke és Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője is ott lesz a demonstráción – közölte a párt.
A NAV vizsgálatát is követelik
"Továbbra sem vizsgálták át a NAV-ot, továbbra is a jelenlegi korrupt vezetők kezelik az adóforintjainkat" – idézte fel meghívójában a szervező 1000 milliárdan a tisztességes adózásért Facebook-csoport. "A kormány mindent megtesz, hogy saját holdudvarát növelje a közpénzekből, a Mi pénzünkből. A magánmegtakarításainkat államosítják, a döntéseinket semmibe veszik" – tették hozzá.
Karancsi és Vágó is felszólal a várban
A tüntetés elején a Kossuth térnél a tervek szerint beszédet mond majd Somló Eszter (Népharag csoport), Farkas Ottó (szónokverseny), ezután a menet a Lánchídon át megy fel a Budai Várba. A Kozmosz zenekar koncertje után felszólal Vágó Gábor (Népharag csoport), Szabó András (szónokverseny), Szegfalvi Zsolt (Greenpeace), Paul Tamás (szónokverseny) és Karancsi Tibor (Korrupcióellenes Szövetség).