A SpieGel (magyarul tükör) projekt alapötlete Németországból származik, ahová az elmúlt két-három évtizedben több tízezer orosz ajkú, a volt Szovjetunió területéről származó család települt be, a jobb életkörülmények utáni vágytól hajtva. A bevándorlók élete azonban korántsem volt olyan kellemes, mint amilyennek előzetesen gondolták: a szűkös anyagiak, a zsúfolt lakhatási körülmények, valamint az eltérő kulturális háttér okozta beilleszkedési zavarok a bevándorolt fiatalok egy részét kriminalizálták.

Az elkallódás jellemző mintázatai korántsem csak a bevándorlókra érvényesek, és még kevésbé igaz az, hogy eseteket főként Németországban kellene keresni. Ennek megfelelően a Spiegel-projektben az ötletadó Németországon kívül az Egyesült Királyság, Franciaország, valamint Románia is részt vesznek.

Türelem rózsát terem?

Körülbelül két évvel ezelőtt, egy romániai egyetemi tanár, Ana Mujat furcsa megkeresést kapott: a közeli szakközépiskolában egy maroknyi problémás fiú szinte lehetetlenné tette a tanítást, ám ahhoz túl jól tanultak, hogy – más esethez hasonlóan – kiszorítsák őket az iskolából vagy javítóintézetbe küldjék őket, hiába mutogatták szüntelen a középső ujjukat a tanárok felé. Ana Mujat velük kezdte el az első romániai színjátszócsoportot.

A srácok eleinte irtózatosan agresszívak voltak a fiatal tanárnővel, ami a későbbiek folyamán is csak mérséklődött. Ana Mujat szerint azért, mert ezek a fiatalok sokkalta érzékenyebbek a tágas értelemben vett átlagnál. Hosszú ideig Mujat összes létező igyekezete kudarcot vallott, ami arra vonatkozott, hogy valamit a srácok megtanuljanak, vagy hogy rendszert vigyenek az életükbe. Ekkor döntöttek úgy, hogy közösen megírják és előadják a saját történetüket. A csapat ezt követően több jelentősebb színjátszóversenyen is kiválóan szerepelt, a siker a problémákat azért nem szüntette meg: volt olyan előadás, ahova úgy érkeztek a fiúk, hogy rögtön véres verekedésbe keveredtek a helyi kisebbséggel, máskor pedig az ideiglenes öltözésre használt helyiségből pakolták ki a számítógépekből az összes mozgatható alkatrészt.

Hazudozóból ügyvéd

Ana szerint egyértelmű, hogy a problémás fiatalok nagy többsége is az őket ért behatásoknak megfelelően reagálnak: ha bizalmatlanok vagy durvák velük szemben, arra ők is agresszióval válaszolnak. De ha valaki mégis türelmet tanúsít velük szemben, akkor jó esély van arra, hogy pozitív reakciókat kap válaszul. Ebből indult ki Mujat, amikor a saját privát bankkártyáját adta oda a srácoknak: de ha nem ő, akkor ki bízzon bennük? Biztos volt abban, hogy néhány hónap nélkülözés vár rá, de Mujat legnagyobb meglepetésére a kártyájáról csak éppen annyi pénz hiányzott, amennyiért a srácok vásároltak.

Mujat védencei között akadt olyan emigráns testvérpár, akiket a szüleik eleinte a nagyszülőknél helyeztek el, ám a fiúk megszöktek tőlük, és évekig egyedül éltek, mire középiskolások lettek. Persze, a srácok mindent elloptak, ami él és mozog, valamint egy őszinte szavuk sem volt. Színjátszás közben a humorosra írt szerepekben a fiúknak azonban lehetőségük volt kívülről látni magukat és viselkedésük következményeit. Könnyebben elfogadták a kritikákat, őszintén beszélhettek érzéseikről, ahogyan erre korábban nemigen volt módjuk. A testvérpár idősebb tagja egyébként azóta továbbtanult, ügyvédnek készül.

A módszer honosítható

A közel két zajló projekt mostanra hozta meg a várva várt eredményét: a több tucat diákkal együtt alapított színjátszó csoportok tapasztalataiból módszertani kézikönyv készült, amely megmutatja, hogy a vígjáték milyen sikeres terápiás eszköz lehet. A Comedy against Violence (Vígjátékkal az agresszió ellen) címre hallgató kiadványban nem csak az agresszió természetéről és működési elvéről kapunk egy teljeskörű leírást, de lényegében minden gyakorlati tudnivaló olvasható benne arról, hogy miként lehet a komédia műfaján keresztül a nehezebb sorsú, beilleszkedési zavarral küzdő fiatalokon segíteni. Addig is várjuk a hazai verzió felbukkanását.