„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A törvényszék indoklása szerint Vizoviczki László esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a tárgyaláson való megjelenése csak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartásával biztosítható.
Elutasította a Fővárosi Törvényszék azt az indítványt, amelyben a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával bíróság elé állított Vizoviczki László a vele szemben elrendelt előzetes letartóztatás megszüntetését vagy házi őrizetbe helyezését kérte – számol be a Magyar Nemzet keddi száma.
Vizoviczki a hétfői tárgyalás végén arra hivatkozva kért enyhítést, hogy idős szülei súlyos betegek, s hat kiskorú gyermeke várja, hogy apjuk karácsonykor a családdal lehessen.
A törvényszék indoklása szerint Vizoviczki László esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a tárgyaláson való megjelenése csak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartásával biztosítható.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.