Az oroszok szinte minden eddiginél nagyobb tempóban nyomulnak előre, amikor Trump végre távolodni látszik Putyintól
Az amerikai elnök most kezdi talán megérteni, hogy Vlagyimir Putyin sok mindent akar, de az ukrajnai béke ezek között nem szerepel.
Hivatalosan is a Nemzet Sportolója Schmitt Pál, megkapja a félmillió forintos életjáradékot is. Hétfőn kihirdették az erről szóló határozatot.
Megjelent a december 15-i Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amelyben Orbán Vikor miniszterelnök a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza saját kezűleg Schmitt Pál "párbajtőrvívónak".
Orbán a szöveg szerint "megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát" hozta meg döntését. Schmitt Pál a közelmúltban elhunyt Grosics Gyula helyére választották.
Mint arról beszámoltunk, november végén több sikert is elkönyvelhetett a plágiumbotránya miatt lemondott volt köztársasági elnök. Egyhangúlag tiszteletbeli taggá választották a Magyar Paralimpiai Bizottság közgyűlésén, egy héttel az után, hogy kiderült, megkapja a Nemzet Sportolója címet és a vele járó, havi félmillió forintos életjáradékot.
Schmitt ugyanazon a héten egy interjúban meglepő kijelentést tett: azt mondta, úgy emlékszik, a Semmelweis Egyetem elleni fellebbezését megnyerte, így nem is vonták vissza a kisdoktori címét. A Semmelweis Egyetem ezzel szemben 2013 májusában azt közölte: Schmitt Pál a jogorvoslati eljárás után lemondott egyetemi doktori címéről, az ügyben további eljárásnak nincs helye.
Az amerikai elnök most kezdi talán megérteni, hogy Vlagyimir Putyin sok mindent akar, de az ukrajnai béke ezek között nem szerepel.
Bár Magyar Péter szerint a Tisza-kormány erősen támaszkodna a hazahozandó uniós támogatásokra, a pártvezető által emlegetett 8 ezermilliárd forint forrás megszerzése biztosan kivitelezhetetlen.
Denisz Smihalt egykori helyettese, Julija Szviridenko válthatja a poszton.
Nina Kutinát négy- és hatéves gyerekeivel együtt egy járőrözés során találták meg.