A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A Magyar Nemzet szerint beszállították a Kellónak a készleten lévő összes tankönyvet a kiadók, ennek ellenére december közepére a könyvek egy része még mindig nem jutott el az iskolákba, sőt még a terjesztőhöz sem.
Három és fél hónappal a tanévkezdés után még több mint másfél ezer kötet pótlását várja a Könyvtárellátó Kft. (Kello) az állami tulajdonba vett két nagy kiadótól, az Apáczai Kiadótól és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadótól – írta keddi számában a Magyar Nemzet.
A lap azt írta: beszállították a Kellónak a készleten lévő összes tankönyvet a kiadók, ennek ellenére december közepére a könyvek egy része még mindig nem jutott el az iskolákba, sőt még a terjesztőhöz sem.
Az állami tankönyvfejlesztésért felelős Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a lapot úgy tájékoztatta, az úgynevezett kísérleti tankönyvek kiszállítása hiánytalanul megtörtént, azokat a Kello már korábban eljuttatta az érintett mintegy 1500 iskolának. A készeleten levő tankönyvekre leadott rendeléseket októberben teljesítette az OFI, valamint az állami tulajdonba vett Apáczai Kiadó és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó is. A két utóbbi cégtől ugyanakkor még mindig vár a Kello összesen 1600 kötetet, ezekből újakat kell nyomtatni, mert nem készült belőlük elég példány.
Az OFI hangsúlyozta: azon könyvek esetében, ahol elfogyott a kiadók készlete, már elindították az utángyártást, így a kötetek még decemberben eljutnak a Kellóhoz. A Magyar Nemzet azt írta: az OFI válaszából kiderült az is, hogy a még hiányzó könyvek aránya összességében elenyésző, az iskolák ugyanis 11 841 949 könyvet igényeltek az alap- és pótrendelések során.
A Kello megerősítette a lapnak a hiányzó könyvekre vonatkozó 1600-as számot, s kiemelték: azonnal szállítják az érintett intézményekbe a példányokat, amint beérkeznek a cég raktáraiba.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.