„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Népszabadság úgy tudja, a Portik-ügy koronatanúját kedden vették őrizetbe.
Csalással és orgazdasággal gyanúsítja a Portik-ügy koronatanúját a rendőrség – írta csütörtöki számában a Népszabadság. A lap szerint a gyanúsítottat kedden vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda, mivel gyanújuk szerint 2013 márciusában és áprilisában mások által ellopott illatszerszállítmányokkal üzletelt.
A Népszabadság szerint ha a gyanú igaz, akkor a korábban elnöki kegyelmet kapott férfi abban az időszakban követte el a bűncselekményt, amikor szorosan együttműködött a Nemzeti Nyomozó Irodával. A férfi előzetes letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?