„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az MSZP-s EP-képviselő Ujhelyi István a jobbikos Sneider Tamás szerint rágalmazta őt az ATV-ben, ezért kezdeményezi a mentelmi jogának felfüggesztését.
Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi a Pesti Központi Kerületi Bíróság – tájékoztatta a politikust feljelentő Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szerdán az MTI-t, továbbítva az erről szóló bírósági végzést.
Sneider Tamás közleményében emlékeztetett: rágalmazás miatt tett feljelentést Ujhelyi István ellen a szocialista politikusnak az ATV 2014. április 25-i Egyenes beszéd című műsorában tett, rá vonatkozó kijelentései miatt.
Sneider Tamás tavaly április 30-án közölte az MTI-vel, hogy feljelentette Ujhelyi Istvánt. Akkori közleményében azt írta: az MSZP-s politikus "hazugságok terjesztésével" "fasisztoid, fajgyűlölő személynek" állította be őt, míg önmagát a rasszizmus elleni küzdelem harcosának mutatta be.
Ujhelyi István a mentelmi jog felfüggesztésének kezdeményezésére reagálva szerdai közleményében tudatta: "Sneider Tamás múltját nézve és a Jobbik európai értékektől távollévő, kirekesztő megnyilvánulásait tapasztalva" véleménye mit sem változott. "Minimum furcsa, hogy egy rasszista indíttatású, erőszakos cselekményért felfüggesztett börtönre ítélt közszereplő jogi eszközökkel kíván tőlem elégtételt venni" – tette hozzá Ujhelyi István.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.