Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint 3-5 évre lehet elég az a gázmennyiség, amit az idén lejáró hosszú távú szerződés alapján még nem hívott le Magyarország, de az orosz elnökkel történt keddi, politikai megállapodás értelmében lehívhat majd a következő években. Szijjártó Péter „Az Este” című köztévés műsorban azt mondta, hogy 22 milliárd köbméter gázt nem használt fel Magyarország, de jövő januártól is felhasználhatja majd, és mindig a "lehívott mennyiség" után kell majd fizetni.
Arra a kérdésre, milyen áron kaphatja majd meg Magyarország a gázt, a miniszter azt válaszolta: a szakértők olyan árformulát fognak kidolgozni, amely ésszerű mind a két oldalnak. Jelezte: a majdani ármegállapodásnál a világpiaci folyamatokat nem hagyhatják majd figyelmen kívül.
A kérdésre, hogy ha olcsóbban kapjuk majd a gázt, mit kér Oroszország ezért cserébe, jelezte: a gázszállítási megállapodást semmilyen más kérdéssel nem kapcsolták össze, "ez egy önálló kérdés".
Arról is beszélt: Magyarországnak az az érdeke, hogy a Gazprom minél több gázt tároljon a magyarországi gáztározókban, melyeknek a kapacitása összesen 7 milliárd köbméter. Ez egyrészt bevételt jelent, másrészt növeli az energiabiztonságot is – tette hozzá.
Jelezte: tavaly 700 millió köbméter gázt tárolt itthoni tározókban a Gazprom, de Magyarország ennek akár a többszörösét is tárolni tudná, és erre vonatkozóan szintén van politikai szándék.
Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin budapesti sajtótájékoztatójával egy időben Maros Sefcovic, az Európai Unió energiaügyi biztosa a Wall Street Journal szerint azt mondta, hogy az uniót is be kellene vonni a magyar-orosz gáztárgyalásokba, a miniszter úgy reagált: Magyarország minden uniós előírásnak meg kíván felelni.
Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy Közép-Európa energiabiztonságának kérdése egyben európai kérdés és felelősség is. Szerinte az unió, túl azon, hogy a jogszabályokra felhívja a figyelmet, tehetne lépéseket azért is, hogy minden ország – köztük Románia és Horvátország is – betartsa az unió energetikai előírásait.
Magyarország az említett két országtól nem tud gázt vásárolni, mert azokban nem végezték el az ehhez szükséges beruházásokat, és ezzel megsértik az unió jogszabályait. Az Európai Uniónak legalább annyira kellene a meglévő infrastruktúra európai jogszabályoknak való megfeleltetésével foglalkozni, mint azzal, hogy bizonyos jövőbeni szerződések hogyan felelnek meg az uniós jognak – fogalmazott a miniszter.
Arra a kérdésre, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatban kellett-e bármilyen módosítást tenni a megállapodáson, Szijjártó Péter azt válaszolta: aláírt szerződés van, amelyen semmilyen módosítás nem indokolt, és a találkozón nem is került szóba.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.