szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár már szinte minden párt bejelentette, hogy kit indít a tapolcai időközi választáson, a Párbeszéd Magyarországért (PM) javasolja, hogy közös civil jelöltet indítsanak a demokratikus ellenzéki pártok.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt javasolja, hogy az április 12-i tapolcai időközi választáson a demokratikus ellenzéki pártok közösen indítsanak egy civil jelöltet. A PM elnöksége hétfői közleményében azt írja, hogy az ellenzéki pártok által támogatott civil jelölt, Kész Zoltán vasárnapi veszprémi győzelme után esély van arra, hogy a soron következő időközi választáson tovább olvadjon a Fidesz többsége. Véleményük szerint egy helyi civil győzelme utat nyitna a PM által követelt előrehozott választásokhoz is, így pedig nem kellene 2018-ig várni, hogy "megszabaduljunk az Orbán-rendszertől".

Ezt megelőzően azonban az MSZP már bejelentette, hogy a DK-val közösen Pad Ferencet indítják Veszprém megye 3. számú választókerületében, Tapolcán az áprilisi időközi országgyűlési választáson. Az LMP Sallee Barbara humánökológust indítja.

A Fidesz-KDNP Fenyvesi Zoltán ötvenéves ajkai iskolaigazgatót, a Veszprém megyei közgyűlés társadalmi megbízatású alelnökét indítja.

A Jobbik jelöltje Rig Lajos lesz, a Munkáspárt pedig egy húszéves egyetemistát, Filemon Kristófot indít Tapolcán.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!