szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Töredékére csökkent két év alatt a hátrányos helyzetű tanulók száma, ám ez optikai csalódás, valójában azért esett a számuk, mert már nem motiválják a szülőket, hogy ilyen kategóriába soroltassák a gyerekeiket - írja a Magyar Nemzet szerdai száma.

Papíron több mint hetvenhét százalékkal csökkent két év alatt a hátrányos helyzetű tanulók száma Magyarországon, vagyis 2013 januárjához képest idén az év elején 302 ezerrel kevesebben szerepeltek az óvodai, általános iskolai és középiskolai képzésben; a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek esetében pedig a csökkenés húsz százalékos volt, két év alatt 34 ezerrel csökkent - írja a Magyar Nemzet szerdai száma az Oktatási Hivatal oldalán lévő statisztikai kimutatás alapján.

Diákok a balkányi tanyavilágban - képünk illusztráció
©

A lap szerint azonban nem a gyerekek családja lett módosabb, hanem egyrészt szigorították azokat a feltételeket, amelyek alapján valaki jogosult a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű besorolásra: 2013 szeptembere óta nem elég az alacsony jövedelem, valamilyen más hátrányt (halmozottan hátrányosok esetében közülük többet is) is bizonyítani kell (pl. alacsony végzettség, munkanélküliség, rossz lakás).

Másrészt pedig megváltozott a kategóriákhoz tartozó kedvezmények köre, ezért a szülők egyre ritkábban kérik a jogosultság megállapítását. Tehát míg korábban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultság a hátrányos helyzetű besoroláshoz kapcsolódott, jelenleg a kedvezmény megszerzéséhez már nem kell ebbe a kategóriába tartozni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!