Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A Tudtad-e civil kampány mai rajza a kevésbé súlyos bűncselekmények esetén alkalmazható mediáció lehetőségére hívja fel a figyelmet.
A mediációban az áldozat az általa meghatározott, számára megfelelő jóvátételt, kártérítést kérhet az elkövetőtől, nem kell végigvárnia a büntetőeljárást, majd kártérítési pert indítania. Az eljárás ingyenes.
A mediáció biztonságos körülmények között zajló, profi, független mediátor által vezetett folyamat, amelyben a bűncselekmény elkövetője és áldozata kölcsönösen megismerheti a másik fél szempontjait, érzéseit és megegyezhetnek.
A tapasztalatok szerint a mediációban részt vevő áldozatok sokkal elégedettebbek, mint azok, akik a hagyományos büntetőeljárásban vesznek részt, az elkövetők beleélhetik magukat áldozatuk helyzetébe, amely segít abban, hogy ne kövessenek el újabb bűncselekményt.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A megkérdezettek 51 százaléka szeretne kormányváltást, de 21 százalékos a bizonytalanok aránya is.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.