A DK azt szeretné, ha a vasárnapi pihenés az emberek mellett kiterjedne az állatokra is, amelyek szintén élelmet szeretnének szerezni és "családjukkal, gyermekeikkel, fiókáikkal szeretnék tölteni a hétvégét" - közölte Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.
Hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy a vasárnapi vadászat megtiltása érzékenyen érintene bizonyos kormánytagokat, például Semjén Zsoltot vagy Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, de az, hogy "az ő úri hóbortjukra vonatkozik ez a törvényjavaslat, nyilván a véletlen műve".
A tervezet ugyanakkor tartalmazza, hogy évente egyszer nekik is lehetőségük lenne vasárnap vadászni, ha azt 15 nappal korábban előre jelzik az illetékes hatóságnak.
A javaslatról nem egyeztettek az érintettekkel, és a tervvel a vasárnapi boltbezárásról szóló törvény abszurditására akarják felhívni a figyelmet - tette hozzá Gréczy Zsolt.
