Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A 65 éves asszony, akit hajnalban mentettek ki a kiszáradt kútból, nem emlékszik, hogy került a hétméteres mélysége. Bokatöréssel megúszta az esetet.
Rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai mentettek ki egy 65 éves nőt egy használaton kívüli kútból péntek hajnalban – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrségre 1 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy egy nő Borsodszirákon a portáján lévő, használaton kívüli kútba esett.
A 65 éves asszony férje elmondta: éjfél után arra ébredt, hogy a neje nincs mellette az ágyban, így keresni kezdte. Lakásuk udvarán arra figyelt fel, hogy a kút fedője nincs a helyén, és ekkor fedezte fel a már kiszáradt, hét méter mélységű víznyerő alján a feleségét.
A járőrök azonnal a helyszínre mentek, és felvették a kapcsolatot a kútba zuhant asszonnyal, aki nem emlékezett, milyen körülmények között történt az eset, de a bokáját erősen fájlalta..
Az időközben kiérkező katasztrófavédelem munkatársai a kútból felhúzták a szerencsétlenül járt asszonyt, akit a mentők bokatöréssel szállítottak kórházba.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.