Múzeumba küldte a bíróság a "holokamus" kommentért elítélt asszonyt

Az enyhítő körülményekre – különösen a vádlott beismerésére és bocsánatkérésére – való tekintettel a bíróság nem látta szükségesnek büntetés kiszabását. Így másfél évre próbára bocsátották a 61 éves nőt, és elrendelték, hogy keresse fel a budapesti Holokauszt Emlékközpontot.

  • MTI MTI
Múzeumba küldte a bíróság a

Holokauszttagadás miatt gyorsított eljárásban marasztalt el jogerősen egy 61 éves helybéli nőt csütörtökön a Szegedi Járásbíróság.

A bíróság a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért – a vádhatóság indítványával egyezően – másfél évre elrendelte a nő próbára bocsátását és pártfogói felügyeletét. A bíróság különös magatartási szabályként előírta a vádlottnak, hogy látogasson el Budapesten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott látottakról számoljon be pártfogójának.

Az egyik internetes portálon 2014. november 21-én jelent meg cikk arról, hogy Budapestre látogatott az egykori auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának unokája. Az íráshoz a vádlott az egyik közösségi oldalon olyan tartalmú hozzászólást fűzött, amellyel kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, illetőleg hazugságként állította be azt, valamint utalt arra is, hogy mi köze van az unokának a nagyapja tetteihez. Ezen kívül felháborodását fejtette ki a cikk mint áskálódás miatt is. A nő hozzászólásában a "holokamu" kifejezést és a "különben is, ha igaz is" fordulatot használta.

A Tett és Védelem Alapítvány feljelentése alapján indult eljárásban a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, és a bíróság előtt is úgy fogalmazott, nem állt szándékában megsérteni senkit. A büntetlen előéletű nő a civil szervezetnek bocsánatkérő levelet is írt.

Kemenes Krisztián bíró az ítélet indoklása során kifejtette, nem lehetett kérdéses a vádlott bűnösségének megállapítása. Az enyhítő körülményekre – különösen a vádlott beismerésére és bocsánatkérésére – való tekintettel azonban nem látta szükségesnek büntetés kiszabását.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.