Ultimátumot kapott a kormány a hallgatóktól
Utolsó frissítés:
Újra tüntettek a hallgatók szerda este: az Emmi Szalay utcai székházánál kezdtek, ahol beszédek hangzottak el, majd szolidaritásképpen átvonultak a Ludovika térre a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskolához. A tüntetők ultimátumot adtak a kormánynak: ha hétfőig nem hozzák nyilvánosságra a hatástanulmányokat, és nem vonják vissza a felsőoktatási koncepciót, újabb tüntetések jönnek.
Most érkezett
Van, aki dudál a tüntetőknek
"Aki dudál, velünk van" – és tényleg vannak olyan autósok, akik visszadudálnak. A menet a Bajcsy-Zsilinszky úton vonul nem sokkal háromnegyed hét után.
A hallgatók követelései: |
1. Követeljük, hogy az EMMI vonja vissza a szakok megszüntetésére vonatkozó előterjesztését és a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét! 2. Követeljük a felsőoktatási autonómiát! Követeljük azt, hogy az egyetemre jelentkezők szabadon választhassák meg egyetemeiket és szakjaikat! 3. Szükség van olyan szakemberekre, akik értenek a társadalomtudományokhoz, az EU-hoz és a nemzetközi kapcsolatokhoz! Ne tiltsák be az ilyen szakembereket kinevelő szakokat! 4. A XXI. században ne az állam döntse el, kiből mi lesz! Ne az állam döntse el, milyen szakma létezhet és milyen nem. Az állam egyetlen képzést se tiltson be, illetve ne monopolizáljon a kormány egyeteme számára. 5. Szakmailag előkészített döntések szülessenek, és hozzák nyilvánosságra a döntéseket alátámasztó hatástanulmányokat! Transzparenciát, egyeztetést, szakmaiságot! Ne döntsenek rólunk nélkülünk! 6. Törvényi garanciákat követelünk arra, hogy a szakmai, oktatói, hallgatói szervezetek részt vehessenek a felsőoktatást érintő döntéshozatalban. 7. A kormány kövesse az európai trendeket! Ne ássa alá a jövőnket és ne lehetetlenítse el Magyarország érvényesülését a világban. |
A felsőoktatási koncepcióról itt olvashat részletesen!
Percről percre
A Nyugatinál járnak a tüntetők
"Nem hagyjuk" – skandálják a tüntetők, akik most a Nyugatinál tartanak. A rendőrök biztosítják a menetet, fél sáv a tüntetőké.
"Raoulos"
"Aki nem lép egyszerre, nem lesz szakja estére" – olvasható az egyik transzparensen. A főként egyetemistákból álló menet a Szemere utcában van, sok diák is jött a Raoul Wallenberg Szakközépből, "Raoulos" feliratú táblákkal.
Lassan elindul a menet a Ludovika térre
Gerő Márton, az ELTE TáTK tanársegédje most bejelentette, elindul lassan a menet.
"A rektor szövetségese nem a helyettes államtitkár"
"Most éppen az történik, hogy a társadalmi egyeztetés megcsúfolásaként a legújabb törvényjavaslatot pénteken megküldték az egyetemeknek, akiknek hétfőn már nyilatkozniuk kellett a tetszésükről. Az egyetemi vezetők kifogásaik jegyzékével házaltak, ahelyett, hogy azt mondták volna: nem vagyunk hajlandók beállni a sorba, és megerősíteni az egyeztetés látszatát. Ébredjünk már egyszer végre fel: a rektor szövetségese nem a helyettes államtitkár, hanem az egyetemi hallgatók és oktatók, akik szabad oktatást akarnak!" – folytatja beszédét Deák Dániel, a Corvinus oktatója. "Harcolunk, hogy tanulhassunk, harcolunk, hogy oktathassunk" – skandáltatta meg a tüntetőket.
Nem az a fő baj, hogy az egyetem képviseletét a rektornak kényszerűen meg kell osztania a központból kinevezett kancellárral. Még csak nem is az, hogy a most felállítandó ún. konzisztóriumok révén tovább csorbul az intézményi önállóság. Az igazi probléma az, hogy az egyetemek választott vezetői ezt eltűrik, és napi megalkuvásaikkal hozzájárulnak a rendszer fenntartásához, azt a hamis látszatot keltve, mintha minden rendben menne. Nem számíthatunk valódi változásokra, amíg nem vetkőzzük le a kicsinyes különalkuk földszintes gondolkodásmódját" – tette hozzá.
"Az autonómia lelke a szabad szakválasztás"
Nem lehet tudni, hogyan osztják el a forrásokat, hogyan lehet szakot indítani. "Az autonómia lelke a szabad szakválasztás" – mondja Deák Dániel (Corvinus), aki szerint itt ilyenről nincs szó.
Szerinte látható, hogy a Gömb aulában hétfőn elfogadott hat pont folytatása a második Orbán-kormány felsőoktatási politikája ellenében 2012-13. fordulóján megfogalmazott követeléseknek.
"Ma arról van szó, hogy a társadalmi tanulmányok alapszakot megszüntetik, megroppantva ezzel egy egész egyetemi kart. Holnap másik kar, másik egyetem szembesülhet az újabb és újabb csapásokkal. Tovább is kell néznünk: ma az egyetemi hallgatót és oktatót rendszabályozzák meg, holnap a pedagógust félemlítik meg a Klik nevű kafkai kastély urai, holnapután az orvos szenvedi meg az évenkénti milliárdos forráskivonást, miközben betömik a száját azzal, hogy törvényesítik az erkölcstelen, megalázó és minden szakmai szempontot negligáló paraszolvenciát" – mondta.
"Szabad ország, szabad egyetem"
Ezt skandálják a tüntetők.
"Az egyetem nem gombfocipálya!"
"A felsőoktatás átalakítása nem úgy működik, hogy egyes szakokat kipöckölünk, másokat visszahozunk. Az Emmi nem akarja megérteni a követeléseinket, nem néhány szak léte a kérdés, hanem az egyetemi autonómia. Elvárjuk, hogy hozzák nyilvánosságra a törvénytervezet alapjául szolgáló szakmai háttéranyagokat és hatástanulmányokat! Követeléseinket fenntartjuk: vonják vissza az előterjesztést és követeljük a teljes körű érdemi egyeztetést minden érintett bevonásával" - írják az esemény Facebook-oldalán a szervezők.
Fütyülnek, sípolnak...
...a tüntetők, ezzel kezdődik a demonstráció.