Napi Gazdaság: Inog Fazekas Sándor miniszteri széke

Szóba került a legutóbbi kormányülésen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter távozása – értesült a Napi Gazdaság. A lap szerint napirenden van a kormányátalakítás, állítólag egyebek mellett azért, mert több tárcavezető második ciklusát tölti már, az agrártárca élén azonban hamarabb megtörténhet a csere.

  • hvg.hu hvg.hu
Napi Gazdaság: Inog Fazekas Sándor miniszteri széke

Az elmúlt hónap eseményei nem igazán kedveztek a földművelésügyi miniszter megítélésnek – fogalmaznak a cikkben.

A tárcánál sorra kerültek elő olyan ügyek, amelyek politikai szempontból nehezen védhetőek. Ilyen volt például a karcagi Kun-Mediátor-botrány, amelyet a lap szerint az ellenzék összemoshat Fazekas Sándor nevével, korábban ő volt ugyanis az alföldi város polgármestere.

Túry Gergely

Emellett a brókercégek botrányától sem sikerült távol tartani a tárcát. A minisztérium egyik háttérintézménye, a TIG Nonprofit Kft. a becsődölt Hungária Értékpapír Zrt.-nél tartott ugyanis pénzt, a korábbi hírek szerint 410 millió forintot.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.