Polt Pétert meghallgatják Brüsszelben a kémügyben

A legfőbb ügyész áll az Európai Parlament jogi bizottságának rendelkezésére Kovács Béla jobbikos EP-képviselő ügyében. Polt Péter már a bizottság következő ülésén szóhoz juthat Brüsszelben.

  • MTI MTI
Polt Pétert meghallgatják Brüsszelben a kémügyben

A legfőbb ügyészt is meghívja a Kovács Béla brüsszeli képviselő ügyét tárgyaló következő ülésére az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága – írja csütörtöki számában a Népszabadság. A Népszava cikke szerint Polt Péter kész a testület rendelkezésére állni.

"Ahogy eddig, ezután is állunk az EP jogi bizottságának rendelkezésére. Ebbe beletartozhat az, hogy ha a bizottság személyes meghallgatást kezdeményez, akkor a legfőbb ügyész erre is kész" – közölte a Népszava megkeresésére a Legfőbb Ügyészség. Jelezték: az eljáráshoz nem áll módjukban egyebet hozzáfűzni, mert azt az EP jogi bizottsága folytatja a rá vonatkozó szabályok szerint.

MTI / Beliczay László

A Magyar Nemzetnek Morvai Krisztina (Jobbik) EP-képviselő elmondta: az ülésen Polt Péter meghallgatása ellen érvelt, mivel a Legfőbb Ügyészség eddig államtitkokra hivatkozva nem adott át információkat a testületnek, ezért akkor annak vezetője ezekről nyilván szóban sem számolhat be.

A Magyar Nemzet emlékeztet: a lap számolt be egy éve arról, hogy a jobbikos politikussal szemben az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában feljelentést tett, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel utazik Moszkvába. A politikus egy jelenleg is aktív, egykor a KGB-nek dolgozó ügynökkel kapcsolatos nyomozás során került a magyar szolgálatok látókörébe.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.