A TEK-vezér szerint sokat spórolunk velük

Évi egymilliárd forintos megtakarítást jelent az, hogy a korábbi, széttagolt szervezet helyébe lépett a Terrorelhárítási Központ (TEK).

  • MTI MTI
A TEK-vezér szerint sokat spórolunk velük

Hajdu János vezérőrnagy a Magyar Hírlapnak elmondta: 2010-ben 24 egység működött, mindegyik saját költségvetéssel, a többiekétől eltérő felszereltséggel és kiképzéssel. Ezt a "szerteágazó, szétcsúszott, tagolt rendszert" átszervezve és központosítva jött létre a TEK.

"Ha bárhol a világban egy magyar állampolgár bajba kerül, kell lennie egy olyan szervezetnek, amelynek tagjai elmennek és segítenek neki. Ezt várják tőlünk az emberek" - mondta a szervezet főigazgatója.