Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Csütörtök éjjel egy szegedi szórakozóhelyen az összeverekedő négy férfi egyike az intézkedő rendőrt is megütötte.
Négy férfi összeverekedett egy szegedi szórakozóhelyen csütörtökön éjszaka, egyikük megütötte az őket szétválasztani próbáló rendőrt is – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy testvérpár keveredett szóváltásba két szórakozó fiatallal Szegeden, a Petőfi Sándor sugárúton lévő egyik szórakozóhelyen. A négy férfi a vita hevében egymásnak esett. A verekedés közben az egyikük fején egy sörösüveget is összetörtek.
A verekedésnek a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget. A testvérpár egyik tagja, a 27 éves K. Tibor a vele szemben intézkedő rendőrt is megütötte, majd ellenszegült a rendőri intézkedésnek. A mentők mind a négy verekedőt kórházba vitték, sérüléseik nyolc napon belül gyógyulnak – tudatta az őrnagy.
A négy férfi ellen garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrök K. Tibor ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a Szegedi Nyomozó Ügyészségen.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.