Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Az M2 mesecsatorna lesz, a BL és az F1 pedig az állami sportcsatornára, az M4-re költözik. Júliustól így a UPC Directben is felforgatják a programkiosztást.
A UPC csütörtökön közleményben jelentette be, hogy július elejétől az új M4 sportcsatornával, illetve több közszolgálati adó HD változatával bővíti UPC Direct csatornakínálatát. Július elejétől az M4 HD, a Duna World HD és az M2 HD is elérhető lesz azon felhasználók számára, akik Direct Medium vagy annál nagyobb csomagra fizetnek elő.
Az MTVA legújabb tematikus műsorfolyamra épülő csatornája, az M4 egy állami sportcsatorna lesz, mely "sport témakörben" napi 10 órányi élő adást ad majd. Elsősorban a 16 kiemelt magyar sportághoz kapcsolódó közvetítéseket és nemzetközi sporteseményeket teszik majd a fókuszba, de lesznek utánpótlás-neveléssel, sporttörténelemmel és szabadidővel kapcsolatos témák is.
Az M4 indulásával a Forma-1-es futamok és a labdarúgó-Bajnokok Ligája meccseinek közvetítése is átkerül ide a Duna TV-ről, sőt a BL-döntő már kizárólag az M4-en lesz látható. Ez július elejétől a UPC Direct Medium csomagjából érhetők majd el.
Az M2 HD mesecsatorna megjelenésével a UPC Direct HD csatornáinak kínálata is jelentősen bővül a nyár közepétől, így a Petőfi TV fiataloknak szóló kulturális műsorai is elérhetőek lesznek HD-ben. A Duna World HD-n a Ridikül, a Gasztroangyal, vagy a Hacktion Újratöltve népszerű hazai műsorok mellett az adó teljes kínálata nagy felbontásban követhető, míg a sportok szerelmeseinek az M4 HD biztosítja a sportközvetítések kiváló minőségét.
Mivel számos program új helyre kerül, a UPC Direct számlalevél mellékletben értesíti erről ügyfeleit, illetve az új csatornakiosztás július 6-ától a vállalat weboldalán is elérhető lesz.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.