„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kábítószer hatása alatt állhatott az a kínai szakács, aki ellen a rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, mert feltételezik, hogy ő gyilkolta meg az Akácfa utcában a 19 éves prostituáltat.
Crack kokaint fogyaszthatott Jao Kao-peng, a 19 éves Akácfa utcai prosituált feltételezett gyilkosa, mielőtt Nancy lakására ment - írja a Blikk.
A kínai férfi lassan egy hónapja bujkál a hatóságok elől, a gyilkosság május 2-án történt. A Blikk úgy tudja, hogy a férfi tette után elhagyta az országot, a rendőrség egy hete adott ki nemzetközi elfogatóparancsot ellene.
Az már korábban kiderült: Kao-peng szakácsként dolgozott Budapesten és egy másik nagyvárosban is, a Nancy néven dolgozó áldozata pedig internetetn szerzett - főként ázsiai - kuncsaftokat magának.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.