A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Kedden szinte titokban törölte el a kormánytöbbség azt a rendelkezést, amely szerint az ügyvédi irodák pénzügyi beszámolóit közzé kell tenni, a képviselők azt sem tudták, mire nyomnak igent - írja az Index.hu pénteki cikkében.
Június elsején kellett először publikálniuk az ügyvédi irodáknak a pénzügyi beszámolóikat, de kedden már átment egy salátatörvénybe rejtve egy módosító, amely azon nyomban megszünteti ezt a kötelezettséget - írja az Index.hu. Ebből lehetett volna megtudni, hogy például Fidesz-közeli ügyvédi irodák mennyit keresnek. Az Index úgy tudja, hogy amint megszavazta a parlament a módosítást, egyes ügyvédi irodák máris elkezdtek lobbizni az ügyvédi kamaráknál, hogy már most, a módosítás hatálybalépése előtt függesszék fel a beszámolók közzétételét.
A bevételeket újratitkosító módosítás rész a parlament igazságügyi bizottsági vitája során került bele május 19-én, és bár a módosítót a tárca hivatalosan nem támogatta, a Fidesz-KDNP-s tagok megszavazták - írja az Index, amely szerint úgy ment át utána a Fidesz, a KDNP és az LMP szavazataival a salátatörvény, hogy sokan nem is tudták, hogy ez a módosítás is benne szerepel. Sőt
az eredeti módosítót jegyző Rubovszky György bizottsági elnök is azt mondta az Indexnek, hogy még ő sem tud róla, hogy eltörölték volna a közzétételi kötelezettséget.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Az EU 750 milliárd dollárért vesz olajat és LNG-t az USA-tól, cserébe mindenkinél kedvezőbb tarifákkal számolhat.