Döntött a Kúria a Magyar Olimpiai Bizottság elleni perben

A Kúria felülvizsgálati eljárásban megerősítette a korábban első- és másodfokon hozott ítéleteket Török Ferenc Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ellen indított perében – írta csütörtöki számában a Népszabadság az öttusázó olimpiai bajnok ügyvéd tájékoztatására hivatkozva.

  • MTI MTI
Döntött a Kúria a Magyar Olimpiai Bizottság elleni perben

Török Ferenc szerint a Kúria szerdai döntése azt jelenti, hogy "az utóbbi 3 évben a MOB törvénytelenül működött". Borkai Zsoltot, a MOB elnökét lemondásra szólította fel.

A sportember azzal fordult a bírósághoz, hogy semmisítse meg a MOB 2012. február 26-i közgyűlési határozatait, mert a tanácskozás összehívása, lefolytatása, az alapszabály módosítása és az új tisztségviselők választása szabálytalan volt.

Török Ferenc úgy vélte, a Kúria döntése nyomán össze kell hívni a régi közgyűlés tagjait, és a régi alapszabály alapján újra meg kell tartani a tanácskozást, hogy helyreállítható legyen a törvényes állapot.

Később a MOB közölte, elfogadja és tiszteletben tartja a Kúria szerdai döntését, de határozottan visszautasítja a keresetet benyújtó Török Ferenc állítását, miszerint a bizottság az elmúlt három évben törvénytelenül működött.

"A MOB-nak nem kell megismételnie a 2012. február 26-i közgyűlését, erről a Kúria és korábban a Fővárosi Ítélőtábla sem rendelkezett" – írta közleményében a MOB.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.