Illegális spermaimport miatt indított eljárást az ÁNTSZ

Illegálisan importált hímivarsejteket Magyarországra dániai sejtbankból egy cég 2013 óta, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat eljárást indított és megtiltott a büntető törvénykönyvbe ütköző gyakorlatot.

  • MTI MTI
Illegális spermaimport miatt indított eljárást az ÁNTSZ

A tisztiorvosi szolgálat pénteki közleményében azt írta: márciusban az európai riasztási rendszeren keresztül értesült az ÁNTSZ arról, hogy genetikailag hibás spermiumok kerültek Magyarországra beültetés céljából. Így derült fény arra, hogy a Krio Intézet Sejt- és Szövetbank Zrt. már 2013 óta törvénysértő módon importál hímivarsejteket egy dániai sejtbankból.

Az ÁNTSZ eljárást indított, és megtiltotta a jogellenes gyakorlatot. A büntető törvénykönyv szerint az, aki emberi ivarsejtet megszerez, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el.

Az emberi szövetek, sejtek adományozásáról, gyűjtéséről, vizsgálatáról, feldolgozásáról, elosztásáról uniós irányelv rendelkezik. A tagállamok azonban ezzel összhangban szigorúbb konkrét szabályokat is alkothatnak.

A jelenleg hatályos magyar jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy ivarsejteket külföldről hozzanak be az országba. Továbbá egy ivarsejtdonortól a magyar szabályozás szerint legfeljebb négy utód származhat, a dán szabályozás szerint viszont tizenkettő.

A magyar szabályozás tartalmazza azt is, hogy az engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató csak olyan embertől vehet át hímivarsejtet, aki adományozási nyilatkozatot tesz, az ivarsejtbankban aláveti magát az előírt orvosi vizsgálatoknak.

A személyes megjelenés azért is fontos, hogy az adományozó megfelelő tájékoztatást kapjon az adományozás céljáról, feltételeiről. Mindez pedig nem teljesülhet akkor, ha az adományozó külföldön, külföldi sejtbank számára adományoz.

A tájékoztatás szerint az ÁNTSZ-nek a Krio-ügyben folytatott vizsgálata során kiderült az is, hogy az intézet önhatalmúlag módosította a rendszeres adatszolgáltatás tartalmát, így próbálta meg kijátszani a hatóságot.

A Krio Intézet az általa jogellenesen behozott ivarsejteket továbbadta mesterséges megtermékenyítést végző egészségügyi szolgáltatóknak, ami nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.