Lázárék tovább magyarázták a kerítésügyet
Utolsó frissítés:
Ismét sajtótájékoztatón magyarázta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt, hogy mit miért tesz a kormány.
Most érkezett
"Semmilyen zsarolás nem megengedhető"
Az első újságírói kérdés a szerb-magyar határzárról szólt, arról, hogy mit kaptak érte cserébe a szerbek. Lázár János szerint világos válaszokat akartak a magyarok céljával kapcsolatban. Illetve, hogy Szerbia EU-tagsága lehet erre a legjobb megoldás. "Arra törekszik Magyarország, hogy stratégiai szövetség alakuljon ki, semmilyen zsarolás nem megengedhető, ezt határozottan el is utasítom" – kérte ki magának a miniszter, hogy bármilyen módon befolyásolták volna a határzárral kapcsolatos tárgyalásokat.
Percről percre
Mégsem szereznek be új autókat hatmilliárdért
Ezek mellett a kormány áttekintette az állami gépjárműparkot, és nem lesz hatmilliárdos beszerzés – hangsúlyozta Lázár.
A kormány tárgyalt a Városliget átalakításáról is
A Liget projekt a kertész és tájépítész szakemberek számára kiírandó pályázattal folytatódik – közölte a miniszter –, hogy a ligetfunkció minél nagyobb hangsúlyt kapjon a Városligetben. A Műcsarnok műszaki állapotáról is tájékoztatást kér, felújítják a Vajdahunyad várat és a Széchenyi Fürdőt is. Továbbá a Fővárosi Állatkert is megújul, ehhez 25 milliárd forintot biztosítanak. "A Közlekedési Múzeumot is az eredeti állapotában építik meg, továbbá egy új cirkuszt húznak fel, az képzési otthon is lesz az artisták számára. Erre is megadta a kormány a felhatalmazást és a szükséges forrást."
Lázár János: nincs Tarlós és kormány közötti harc
Ezután Lázár János témája a BKV működésére adott működési támogatás és a különböző kedvezmények ellentételezése. "Tarlós főpolgármester úr vérnyomása érdekében, részben az ő kérése alapján hozta meg a kormány a döntést a 340 milliárd forintnyi támogatásról. Nincs Tarlós és kormány közötti harc."
Következő téma: paksi atomerőmű
"A magyar kormány három ponton tárgyal a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartása érdekében. Az egyik az üzemanyag-ellátás, a második pont a versenyjogi kérdések tisztázása. Május 22-én ezt a kormány maga kezdeményezte, hogy kiderüljön, van-e tiltott állami támogatás" – vette elő az újabb témát a miniszter. "Azt szeretnénk az Európai Bizottságtól kérni, hogy a tények, a számok alapján döntsön."
Juttatás a hadiözvegyeknek és a hadiárváknak
Hadigondozás területén rendeletet hozott a kormány – közölte Lázár János. Az 1938 és 1945 között meghaltak hadiözvegyeiről vagy hadiárváiról van szó, akik – úgy húszezren lehetnek – éves szinten mintegy százezer forintot kapnak.
A miniszter szerint az európai uniós biztos a Philip Morris érdekeit képviseli
Bienkowska asszony, európai uniós biztos fenyegetéséről megdöbbenve értesült a kormány – tért át az újabb témára Lázár János, hozzátéve: nem érti a kormány, miért ragadtatta el magát a biztos. "Tisztázni szeretné a kormány, hogy egyéni akcióról van-e szó." Egyértelműnek mondta a miniszter, hogy a biztos a Spar kiskereskedelmi érdekcsoport, egy gyógyszerkerekedelmi hálózat és a dohánylobbi, azon belül is a Philip Morris érdekeit képviseli.
További bérfejlesztés a közszférában
A fegyveres szervek hivatásosai számára bevezetett életpályamodellről és a hatályba lépett új szolgálati törvénnyel együtt járó harmincszázalékos fizetésemelésről is meghallgatott egy tájékoztatót a kormány. A következő félévben konzultációt kezdenek a további bérfejlesztésekről a közszolgálati szférában – közölte a miniszter.
A családi csődvédelemmel dicsérte tovább Lázár a kormányt
A családok megsegítéséről is szó esett a kormányülésen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter sorolta a kormány már megtett intézkedéseit, így a kilakoltatási moratóriumot vagy a családi csődvédelem intézményét, amellyel az adósságaiktól szabadulhatnak meg. A jövedelemviszonyokhoz képest kell fizetni a törlesztést, aki elmarad, nem tartja be a játékszabályokat, az elveszíti ezt a lehetőséget. Ha valaki hitelt vesz fel, azért a kormány nem tudja vállalni a felelősséget, de segíteni próbál – mondta Lázár.
Lázár: nem politikai menekültekről van szó
A magyar-szerb kormányülést követő kormányülésen szintén a menekültügy kérdéseit boncolgatták. A legutóbbi hétvégén 3 800-an lépték át a határt illegálisan, ezért a szerb-magyar határ 175 kilométeres hosszán minél előbb meg kell építeni a határzárat, ehhez Orbán Viktor elvárja, hogy államilag oldják meg. Hozzátette Lázár János azt is, hogy egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőíveket, és ezt a nagy érdeklődést látva úgy döntött a kormány, hogy meghosszabbítják a visszaküldesi határidőt. Lázár szerint nem politikai menekültekről van szó, hanem embercsempészek által utaztatott, több pénz reményében Európába vágyó emberekről.