Fagyállótól halt meg egy férfi Nagykanizsán

Intenzív osztályra vittek Nagykanizsán egy középkorú testvérpárt, miután egy flakonból fagyállót ittak. Egyikük meghalt.

  • MTI MTI
Fagyállótól halt meg egy férfi Nagykanizsán

Az esetről a Kanizsahír hírportál számolt be először. Egy fagyállót tartalmazó flakonból ittak mindketten, azután kerültek a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályára.

Brünner Szilveszter, a kórház főigazgatója elmondta: a két férfi az egyik nagykanizsai bevásárlóközpont parkolójában kapta valakitől a flakont, amelyről azt hitték, hogy bor van benne. Mindketten ittak belőle, s miután kedden már eszméletlenek voltak, a család értesítette a mentőket.

A mérgezés miatt kedd délután először a sürgősségi osztályra, majd az intenzívre szállított két férfi közül az egyik szerdára virradóra meghalt, a másik állapota azonban azóta javult – tette hozzá a főigazgató.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.