Az érintett lakók azt mondták, hogy egész éjjel és hajnal is üvölt a pályaudvari hangosbemondó. Felriadnak arra, hogy mikor, hova, milyen vonat érkezik, illetve a felújítással kapcsolatos szolgálati közleményeket is „élvezhetik”.
Többen keresték telefonon az állomásfőnökséget, ahol azt mondták, hogy a szegedi központ határozza meg a hangerőt, ők nem tehetnek semmit.
A MÁV kommunikációs igazgatósága szerint felújítják a békéscsabai vasútállomást, valamint a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonalat, ennek része az utastájékoztató és utasításadó hangrendszer fejlesztése is. Most kezdték meg az új utastájékoztató hangrendszer próbaüzemét.
Csütörtökön műszaki bejáráson vizsgálta felül a hangrendszer működését a kivitelező, egy független mérnök, a használó és az üzemeltető. A MÁV távközlési szakszolgálata a kifogásolt hangszintet beszabályozta arra a szintre, amellyel a vasúti forgalom biztonságos lebonyolítása még elvégezhető, de állítólag a környéken élőket sem zavarják vele - olvasható a cikkben.
A zajt az is okozhatta, hogy az állomáson megálló vonatok eddig ideiglenes peront használtak, amely a bejelentő lakásához közelebb eshet, és így hangokat intenzívebben hallhatták – tették hozzá.
Várhatóan év végére tudják beállítani a végleges hangszintet, ami remélhetőleg hosszú távon sem zavarja majd a környék lakóit – ígérte a MÁV.