szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint ezer rendőr, köztük tizenhárom külföldi vigyáz majd a Forma-1-es Magyar Nagydíj látogatóira, a rendezvények zavartalan lebonyolítására. A katasztrófavédelem is felkészült a hétvégére.

Beluzsárné Belicza Andrea rendőrségi szóvivő a szerdai bejárás után elmondta: a Hungaroring főbejárata melletti mobil rendőrbázison csütörtök déltől éjjel-nappal fogadják a bejelentéseket. A konténerekből álló ideiglenes őrsön már az utolsó simításokat végzik: egyebek mellett üzembe helyezik a rádiós forgalmazáshoz is szükséges informatikai hálózatot, és rövidesen kész a logisztikai rész.

A szolgálatban lévő rendőrök a mobil bázison figyelik majd egyebek mellett a Készenléti Rendőrség helikoptereinek képeit, hogy szükség esetén bármikor és bárhol be tudjanak avatkozni.

A tavalyinál is nagyobb hőség miatt a négy napon át Mogyoródra érkező tömegek biztonságának garantálása a szokásosnál több feladatot ró majd a rendőrökre. Helikopteres, autós, motoros, lovas, kutyás és gyalogos rendőrök állnak készenlétben, a magyarok munkáját lengyel, szlovák, román és osztrák kollégák segítik. Az ő feladatuk főként a külföldi vendégek gondjainak orvoslása, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése lesz.

A rendőröket hideg ásványvízzel, naptejjel és hűtőkocsikban tárolt élelemmel látják el, valamint párakaput állítanak fel nekik. Pihenni egy külön sátorban tudnak majd. A Készenléti Rendőrség lovainak pihenőjében az állatok takarmányozására, itatására is felkészültek.

Az aktuális forgalmi helyzetről, illetve a kihelyezett rendőrőrs és az egyes konzulátusok képviselőinek elérhetőségeiről a police.hu oldalon érdemes tájékozódni.

Mindent átnéztek a tűzoltók

A katasztrófavédelem átfogó tűzvédelmi hatósági ellenőrzéssorozatot végzett a Hungaroring területén – tájékoztatott a felkészülésről a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Csámpai Attila elmondta: felülvizsgálták a létesítmény tűzvédelmi helyzetét, és sorra vették a szükséges intézkedéseket. A társszervekkel és a helyi rendezőkkel együtt tartott pályabejáráson mindent rendben találtak. A futam ideje alatt két gépjárműfecskendővel állnak majd készenlétben a pálya közelében.

A rekordhőség miatt a Hungaroringre érkezőknek a saját testi épségükre és másokéra is jobban kell most figyelniük. Az előrejelzés szerint a Forma-1-es Magyar Nagydíj idején (július 24-26.) Gödöllő térségében a napi középhőmérséklet 29-33 fok körül alakul, és helyi záporra, zivatarra, valamint a szél erősödésére is van esély.

A Mogyoródra indulók ezért időben tájékozódjanak, és készüljenek fel az aktuális időjárási riasztásokra – tanácsolják.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!