Egy nagyméretű cementburkolat zuhant rá arra a férfira, aki csütörtökön, épületbontási munkálatok során szenvedett halálos balesetet Hévízen - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal munkavédelmi hatósága pénteken.
A gyógyfürdőkórház egyik régi épületének felújítása során történt a halálos baleset.
Az épületben bontási munkálatokat végeztek, amikor egyelőre ismeretlen körülmények között leszakadt egy nagyjából háromszor hat méteres cementburkolat. Ez maga alá temette az egyik ott dolgozó munkást, aki a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit és okait a munkavédelmi hatóság és a rendőrség is vizsgálja.
A balesetről csütörtökön a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság adott hírt először, tájékoztatásuk szerint a férfi holttestét a keszthelyi tűzoltók emelték ki a betondarab alól.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csupán annyit közölt, hogy a halálos áldozat egy 52 éves zalaegerszegi férfi.