Megszűnt az útlezárás az M2-esen

Ismét járható az út Göd és Dunakeszi között.

  • MTI MTI
Megszűnt az útlezárás az M2-esen

Megszűnt az útlezárás az M2-es autóút 26-os kilométerénél, Göd és Dunakeszi között, ahol halálos baleset történt vasárnap délben – tájékoztatott honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap délután.

A balesetben, amelyben három személyautó ütközött össze, egy ember életét vesztette, nyolcan pedig megsérültek.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője korábban azt nyilatkozta, hogy a balesetnek egy életveszélyes és hat súlyos – köztük egy 6 és egy 8 év körüli gyerek - sérültje is volt.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.