Mizsur András
Mizsur András
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Miután a kormány úgy döntött, hogy újraszabja a tankönyvkínálatot, egyik botrány robbant ki a másik után. Sorozatban jelentek meg olyan könyvek, amelyeket látva nemcsak az akadémikusok, pedagógusok buktak ki, hanem a szülők is. Az idei tankönyveket nagyrészt már kiszállították az iskolákba, a hvg.hu munkatársa pedig elment megnézni, sikerült-e kijavítani azt, amin egy éve egy ország röhögött és/vagy dühöngött.

Vészesen közeledik szeptember elseje, az új tanév kezdete, ilyenkor több százezer iskolásnak osztják ki az új tankönyveket. Tavaly ilyenkor robbant ki a botrány: amikor a szülők egymás után szembesültek azzal, hogy egyes irodalom- és történelemtankönyvekkel súlyos szakmai problémák vannak, mások pedig az erkölcstankönyveket nézték át, és akadtak is ki nyomban.

Az iskolákba a napokban nagyrészt megérkeztek az új tanévre szóló könyvek, a hvg.hu munkatársa pedig elindult (tanintézménybe, illetve négy erre szakosodott könyvesboltba) megnézni, kódolt-e a szülői felháborodás idén is. Felemásak a tapasztalataink.

Bűn a szex

“A házasságon kívüli érintkezés bűn” – ez olvasható a Szent István Társulat által kiadott Isten útján című erkölcstankönyvben. A 2010-ben megjelent tankönyv “Bűnök a nemiséggel kapcsolatban” fejezetében az is szerepel, hogy elfogadhatatlan az azonos neműek közeledése. Sőt, ha az tudatosan történik, és nem betegség áll az eltévelyedés mögött, akkor még súlyosabb bűnnek számít.

Nemes György és Mácsik Mária könyvét egy éve az Origo fedezte fel, és a Magyar Katolikus Egyházat is megkérdezték a kötetet ért kritikák miatt. Az egyház akkor úgy nyilatkozott, hogy kijavítják a kérdéses részeket. Úgy tűnik, ez mostanáig nem történt meg. A Szent István Társulat boltjában egyetlen példányt találtunk a polcon, ebben ugyanezek a mondatok szerepelnek. A raktári szám alapján iskolák is rendelhetik. Nem először kritizálják amúgy a Szent István Társulat könyveit, két éve a Hír24 számolt az Élet a hitben című kiadványról, amiben a homoszexualitást halálos bűnnek írják le a szerzők. Ennek a könyvnek a szerzője egyébként Fülöpné Erdő Mária – Erdő Péter bíboros testvére.

Ez van, ezt kell szeretni

Ezekkel a tankönyvekkel nem csak az a baj, hogy szakmailag kifogásolhatók. A gond az, hogy az iskolák nem rendelhetik meg azt a könyvet, amit már évek óta használtak és a tanárok szerint jobb, színvonalasabb. Ugyanis a Klikk által fenntartott iskoláknak egy, a Könyvtárellátó Non-porfit Kft. (KELLO) által meghatározott listából kell kiválasztaniuk a tankönyveket. (2012 óta a KELLO feladata az iskolai tankönyvellátás megszervezése és lebonyolítása.) Ha ugyanis nem így tesznek, és közvetlenül a kiadótól szerzik be a könyveket, akkor nem kapnak rá állami támogatást, azaz a gyerekeknek kell kifizetniük a könyvek árát.

Így előfordulhat, hogy a tanárok mindössze két-három könyv közül választhatnak: a nyolcadikos történelemkönyveknél például csak OFI-s és mozaikos könyvek közül rendelhetnek. De arra is volt példa, hogy amikor az 2014/2015-ös tanév előtt tavasszal megrendelték az új könyveket, olyan, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által fejlesztett könyvet kellett választaniuk, ami akkor még csak íródott.

Hitler, az erkölcsi tőke kovácsa

Az erkölcstan könyvhöz hasonló botrányt váltott ki Bánhegyi Ferenc nyolcadikos történelemkönyve. Az Apáczai Kiadónál megjelent tankönyv a náci Németországról szóló részekkel verte ki a biztosítékot a pedagógusoknál és a szülőknél. Miklós László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint a könyv alapján a diákok akár szimpatikusnak is találhatják Adolf Hitlert. A sokat kritizált könyv így mutatja be a német diktátort: „Bécsben alakult ki benne az a meggyőződés, amely szerint minden politikai és társadalmi bajért a zsidók és a marxisták a felelősek.” (...) Szervezőkészsége és szuggesztív szónoklatai révén hamarosan a párt vezére, azaz Führere lett”, de a tankönyvből az is kiderül, hogy Hitler “börtönbe zárásából erkölcsi tőkét kovácsolt” és “beszédei hitelesnek és meggyőzőnek tűntek”. Miklósi László elemzésében kiemeli, hogy Bánhegyi a demagógia és a bűnbakképzés lényegét sem magyarázza el, de arról sem ír, hogy miért tarthatatlan erkölcsileg és tudományosan a fajelmélet.

Kiosztásra váró tankönyvek egy budapesti iskolában
©

Ezt a könyvet nem módosították, nem is vonták ki a forgalomból, az iskolák továbbra is megrendelhetik a tankönyvellátó rendszerében. Igaz, a szerző más, hasonlóan sokat kritizált könyveit idén szeptembertől már kivonják a forgalomból, és nem rendelhetőek. (Az általános iskolák ötödik, a hatodik és a hetedik osztályában használt könyveket a cigányokról, zsidókról és öregekről szóló részek miatt kritizálták.) Továbbá azt is megtudtuk, hogy jövőre új történelemkönyvekkel készül az Apáczai, de ezek megírására – a botrányok miatt – már nem Bánhegyit kérték fel.

A szerző nemcsak a történelemkönyveivel sokkolt. Amikor 2013 szeptemberétől bevezették a kötelező erkölcstant, ő részt vett egy ilyen témájú ötödikes tankönyv megírásában is (a másik szerző Olajosné Kádár Ilona volt). Ahogy a 444 akkor kiszúrta, abban olyan meglepő mondatokat  lehetett olvasni, amelyek szerint “a bátor ember legnagyobb tette a vértanúság”, kiderült, hogy a magyarság Szent István óta Európa egyik legnyitottabb népe, de “egy elvesztett háború és a sok befogadott nép szétbomlasztotta az országot”. A könyv azóta kikerült a választható tankönyvek listájából.

Szépségipar

Bizarr fejezet szerepel a Mozaik Kiadó nyolcadikos biológiatankönyvében, konkrétan abban az olvasmányban, amelyben szépségápolási tippeket adnak a lány tanulóknak. (Erre a Librarius.hu hívta fel a figyelmet.) A szöveg így szól: “látványosabb szépséghiba a lányoknál az arcon, az alkaron és a lábszáron megjelenő erőteljesebb szőrnövekedés. A nem kívánatos látványt a szőrszálak színtelenítésével vagy időleges eltávolításával (gyantázás, epilálás) lehet megszüntetni." Főleg a szülők akadtak ki a bioszkönyv tartalmán: “Ha az a céljuk a szakértő tankönyv szerkesztőknek, hogy még több lelkibeteg szépséghibás tinilányt gyártsanak, így biztosan sikerük lesz” – így az egyik apuka. Lecsekkoltuk, de a felháborodás ellenére  a könyv idén is változatlan formában kerül az iskolákba. Az emberi szervezet működését taglaló kötet egyébként nem új, eddig 11 kiadást ért meg.

Átdolgozták azonban az OFI kilencedikes kísérleti irodalomkönyvét, amiben tavaly még olyan mondatok szerepeltek, mint hogy a görögök „érezték, hogy miközben az ember okos, a teste néha nagyon nem okos, olyan, mintha az ember fölül okos lenne, alul meg oktalan állat”, és hogy a szatírok azok, „akik éjjel az erdőben szaladgálnak, és nőkre fáj a foguk”. Egy fővárosi gimnáziumban lehetőségünk volt belenézni az új tankönyvekbe, ekkor kiderült: a szerzők teljes egészében átírták a görög mitológiáról szóló részt a könyvben, az idézett szövegek kikerültek abból. Az eset azért is volt kínos – azon túl, hogy rettentő bugyuta volt a könyv – mert az elképzelések szerint az OFI által kifejlesztett tankönyvek (amilyen a sokat szidott irodalomkönyv is) fogják leváltani a most használt könyveket az állami iskolákban.

"Nyugatimádat"

De nem ez volt az egyetlen könyv, amelyben azt láttuk, hogy a tavalyi botrány nem múlt el nyomtalanul, és a szerzők átírták a szöveget. Az egyik ilyen könyv az Alföldy Jenő és Valaczka András által jegyzett, hetedikeseknek szóló irodalomkönyv, amit anno a “Nyugatimádat napjainkban” című szövegrész miatt kritizáltak. A tankönyvet a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábbi nevén Nemzeti Tankönyvkiadó) adta ki, és a 2014/2015-ös tanévben debütált az iskolákban. A sokat bírált szövegrész dióhéjban arról szól, hogy manapság mindenki csak a CNN-t nézi, Coca-Colát iszik és számítógépes játékokkal butítja magát.

Valaczka András, az egyik szerző a hvg.hu-nak korábban azt mondta, a sokat bírált rész csak vitaindítónak került be a tankönyvbe egy korábbi kiadásból, és köszönő viszonyban sincs a tankönyv célcsoportjának életvilágával. A botrány miatt az új kiadásban azonban már nem lesz benne az ominózus szövegrész, és az iskolák csak az új verziót kapják meg, tudtuk meg a könyv kiadójától, az OFI-tól. A könyv átdolgozása során a “Nyugatimádat napjainkban” szöveget, egy “Nyugati értékek” című olvasmányra cserélték le. Az OFI-tól megszereztük az új szöveget, ami már arról szól, hogy mekkora hatással volt a nyugat-európai minták megismerése a reformkori fellendülésre. A vitaindító feladatot is átírták, az új verzióban a szerzők azt a kérdést teszik, fel, hogyan lehet növelni a hazai termékek fogyasztásának arányát, ha “Adidas cipőben sportolunk, Forddal, Opellel autózunk”.

Ugyancsak egy, az OFI által kiadott történelem munkafüzetről derült ki tavaly, hogy szakmailag erősen megkérdőjelezhető. A nyest.hu írt arról, hogy a 9. évfolyamnak készült kiadvány 53. oldalán van egy feladat, amiben a diákoknak hat, a finnugor rokonságról szóló szövegszemelvényt kell elolvasniuk és ennek alapján szövegértési kérdésekre válaszolniuk. A szövegek közül öt arról szól, hogy a finnugor nyelvrokonság csak hazugság, amit a Habsburgok találtak ki. Az egyik szövegrészlet szerzője Bobula Ida, a sumer-magyar rokonság megszállottja, a feladatban szereplő állítólagos Treffort Ágost-idézetről pedig köztudott, hogy csak kitaláció, azaz a felhasznált források egytől egyig sokszor cáfolt történelmi tévhitekről szólnak. Az új kiadásban ezt is korrigálta az OFI, a finnugor rokonságról szóló feladatot egy az egyben kikapták a munkafüzetből, és egy másik, a székely nép eredetével foglalkozó került be.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Meggyanúsították az öt éve elhunyt Welsz Tamás egykori üzlettársát

Meggyanúsították az öt éve elhunyt Welsz Tamás egykori üzlettársát

Szinte totális kormányzati kontroll alá kerülne a kulturális ágazat

Szinte totális kormányzati kontroll alá kerülne a kulturális ágazat

Nagy meglepetésre készülhet a Samsung, fontos újdonság jöhet a legolcsóbb Galaxy S11-be

Nagy meglepetésre készülhet a Samsung, fontos újdonság jöhet a legolcsóbb Galaxy S11-be

36 focistát, köztük Pintér Ádámot mentettek fel bundagyanú alól Spanyolországban

36 focistát, köztük Pintér Ádámot mentettek fel bundagyanú alól Spanyolországban

Péterfy Gergely: "Berágott a mi kis gulyás-Napóleonunk"

Péterfy Gergely: "Berágott a mi kis gulyás-Napóleonunk"

Ismét robbantással fenyegettek meg több közintézményt Oroszországban

Ismét robbantással fenyegettek meg több közintézményt Oroszországban