A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A hétvégén is késésekre kell számítani a Keleti pályaudvaron, mert hétfő hajnalig dolgoznak a bevezető vágányok fölötti százlábú híd alatt található felsővezeték-rendszer karbantartásán - közölte a Mávinform.
A munkálatok miatt "a ferencvárosi induló és a kőbánya-felsői érkező egy-egy vágányt nem, vagy csak korlátozott mértékben használhatják a vonatok". Pénteken 15 óra 20 perctől minden vonatot fogad, illetve indít a Keleti pályaudvar, de vonatok péntek este is 30-60 percet késnek.
A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint elsősorban a Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Gödöllő-Hatvan közötti elővárosi vonatok késnek. A vasúttársaság a torlódások és a még nagyobb késések elkerülése érdekében 11 órától 18 óráig nem indított el egyes sülysápi és gödöllői elővárosi vonatokat.
A sülysápi elővárosi vonatok helyett a szolnoki zónázó, a gödöllői vonatok helyett a hatvani, az egri gyorsított és a sátoraljaújhelyi gyorsvonatokat állították meg minden állomáson.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.