A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Rengeteg tévéstáb van a Keleti pályaudvar környékén, a migránsok szívesen nyilatkoznak nekik. Egyikük azt mondta, köszönik a segítséget a magyar embereknek, nagyon rendesek voltak velük, de a kormány úgy kezelte őket, mint az állatokat.
Kedden fél 11 után vonatok jöttek a Keleti pályaudvarra – jelentette a helyszínről tudósítónk. Oldalt fogják beengedni azokat, akiknek van érvényes jegyük, de félő, hogy ebből is botrány lesz, mert a hírek szerint sokan feketén vették a jegyet.
Rengeteg nemzetközi stáb van a Keleti közelében. A menekültek odamennek a kamerák elé, és nyilatkoznak. A hvg.hu munkatársa hallotta, amint a tüntetők hangadóinak egyike azt mondja, köszönik a segítséget a magyar embereknek, nagyon rendesek voltak velük, de a kormány úgy kezelte őket, mint az állatokat. És persze: "Germany, Germany" – tette hozzá.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.