„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Rengeteg menekült várakozik érvényes nemzetközi vonatjeggyel a Keletinél, hogy végre történjen valami, és elindulhassanak nyugat felé. Sokan utolsó euróikat költötték a vonatjegyre és kétséges, hogy visszakaphatják a pénzüket, ha nem engedik fel őket egyik vonatra sem. Felhívtuk a MÁV ügyfélszolgálatát, hogyan megy a jegyvisszaváltás a rendkívüli helyzetben.
Felhívtuk a MÁV belföldről hívható információs telefonszámát és mezei utasnak kiadva magunkat arról érdeklődtünk, hogyan tudjuk visszaváltani a korábban megváltott, öt napig érvényes Münchenbe szóló vonatjegyünket. Jó 10 perces várakozás után kapcsoltak egy ügyintézőt, aki elmondta, hogy 12 ezer forintig – vagyis 40 euróig – készpénzben visszaadják a vonatjegy árát, sőt a kialakult helyzetre való tekintettel még a 20 százalékos kezelési költséget is elengedik.
Aki viszont ennél drágább jegyet vett, annak csak a bankszámlájára vagy postai címére utalják ki a pénzt. Arról is megkérdeztük a MÁV munkatársát, hogy a visszaváltás feltételei a menekültekre is érvényes-e. Azt a választ kaptuk, hogy elvileg ők is visszaválthatják a jegyüket, mert a MÁV nem tehet különbséget az utasok között, de hozzátette, lehet, hogy a jegypénztáraknál igazoltatni fogják őket a rendőrök.
A jegyvisszaváltás pontos feltételeiről későbbre ígért egy közleményt a MÁV sajtóosztálya.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.