Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Elindult egy menekültekkel teli szerelvény a Keleti pályaudvarról Sopron felé, a helyszínen tartózkodó munkatársaink szerint aki felfért rá, megtapsolta az indulást.
A soproni szerelvényről korábban a bevándorlók azt hitték, hogy eljutnak vele Nyugat-Európába, ezért tömegesen szálltak fel rá. Sok rendőr is felszállt erre a vonatra.
Munkatársaink szerint nem sokkal később egy másik vonat is elindult a Keletiből Sopronba, de érdekes módon arra egy migráns sem szállt fel, csak a belföldi utasok.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a hatóságok Budapest és a magyar-osztrák határ között el fogják végezni a schengeni kötelezettségekkel kapcsolatos szükséges ellenőrzéseket. Azaz a rendőrség azonban folyamatosan ellenőrizni fogja a nyugati irányba közlekedő járatokat.
A Keleti pályaudvar csarnokában egy másik peronon kisebb dulakodás alakult ki, mintegy 20 menekült között, de a rendőrök másodpercek alatt helyreállították a rendet.
A menekülteket csütörtök reggel engedték be a budapesti Keleti pályaudvar csarnokába. Ezzel egy időben visszavonták a rendőröket, akik korábban lezárva tartották a főbejáratot és az oldalbejáratokat is ellenőrizték.
A hangosbemondó folyamatosan tájékoztatást adott arról, hogy a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak. A rendőrök eltávolították az eddig a pályaudvart az aluljárótól elválasztó rácsot, így már az aluljáróból is be lehet jutni a pályaudvar épületébe.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.