Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Eszergom-budapesti érsek a héten azt mondta, embercsempésszé válnának, ha menekült gyereket fogadnának be lakásukba. Most az Indexnek arról beszélt, milyen sokat setgített a katolikus egyház a menekültkrízis szenvedő alanyain.
Terjedelmes interjút adott Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek az Indexnek, amely szembesítette őt a püspöki kari konferencia utáni kijelentésével. A csütörtöki sajtótájékoztatón az RTL Klubnak arra a kérdésre, hogy miért nem fogadja be az egyház az utcán heverő menekült gyerekeket, azt válaszolta: "azt a gyereket mi nem vagyunk jogosultak bevinni egy lakásba, mert akkor embercsempészek vagyunk".
Az interjúban azt mondta, mondandóját kiragadták az összefüggéseiből. A püspöki kar két ingatlant is kijelölt már, ahol menekülteket fogadna, ám ezt jogi akadályok miatt nem tudták a rendelkezésükre bocsátani. Arra a felvetésre, hogy a pannonhalmi bencés apátság már meg is nyitotta a kapuit a határ felé igyekvő menekültek előtt, úgy válaszolt „ez is a mi egyházunk hiteles akciója”.
Hangsúlyozta: „ az egyház nagyon sokrétű tevékenységet folytat a menekültek érdekében. A tevékenységek között van az élelmiszer-segélyezés, az egészségügyi, sőt a kiskorúaknál a pszichológiai segítségnyújtás, sok mindent ajánlunk.” Az egyház ott van az utcán a Máltai Szeretetszolgálaton, a Szent Egyed Közösségen és a Karitászon keresztül. Ám ezeknek a szervezeteknek – mint fogalmazott - a magamutogatás nem a stílusa. A Karitásznak a jelvényében ráadásul egy kereszt is van, és „voltak olyan élelmiszerosztások, ahol a kereszt miatt elutasították az adományt.”
A katolikus egyházfő éppen vasárnap kérte fel az európai plébániákat, hogy mindegyik fogadjon be egy-egy menekült családot. "Az evangélium arra tanít bennünket, hogy legyünk felebarátai a legkisebbeknek és a leginkább magukra hagyottaknak, adjunk nekik kézzelfogható reményt" - mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren, a hívek előtt. Két vatikáni plébánia már a napokban szállást ad egy-egy családnak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.