Több mint 6600 menekült lépte át szombaton a magyar-osztrák határt Hegyeshalomnál. A burgenlandi rendőrség vasárnap reggeli közlése szerint ma is körülbelül ugyanennyi menekülőre számítanak. Ez azonban nem rekord: pénteken csaknem 7000, csütörtökön pedig 7500 menekült érkezett Nickelsdorfba (Miklóshalma).
Szombaton csaknem ötezer embert négy különvonattal és számtalan buszjárattal vittek Bécsbe, a járatok még az esti órákban is közlekedtek. Szombat délután a bécsi Westbahnhofon 700, a Hauptbahnhofon 300 menekült tartózkodott.
Szombat este a menekültek melletti kiállásáért, a határok megnyitásáért és az emberséges menekültpolitikáért tüntettek az osztrák fővárosban. A megmozduláson 1500 ember vett részt. Az akciót Európa 30 országában és 110 városában egy időben tartották, Londonban százezren, Koppenhágában harmincezren vonultak utcára.
Gerhard Zapfl, Miklóshalma szociáldemokrata polgármestere nyílt levelet intézett a kancellárhoz és belügyminiszterhez, amelyben arról írt, hogy jelenleg "igazi népvándorlás" zajlik, amely az 1700 lelkes települést nagy aggodalommal és félelemmel tölti el. A polgármester szerint ez a folyamat előre látható volt, ennek megelőzésére a politikai döntéshozók nem tettek semmit. Úgy vélte, nem lehet, hogy a felelősök kudarcát Miklóshalma és Burgenland tartomány viselje.