Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Országgyűlés elnöke szerint Európa "krízisponton van", de ez csak másodlagosan migrációs válság, elsődlegesen egy mély szellemi, erkölcsi és ebből fakadó politikai válság.
Kövér László a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: Európa és az unió nem a megoldás, hanem maga a probléma, de ezt "rajtunk kívül kevesen ismerik fel és ismerik be".
Arra a kérdésre, hogy Barack Obama amerikai elnök szerint Európa még elbírja a migránsokat, azt mondta: Amerika nagyobb, erősebb és hosszabb falat emelt mexikói határán, mint amilyet Magyarország tud vagy szándékozik a magyar-szerb határon építeni, és Amerikának van felelőssége a világ azon részében kialakult káosz előidézésében, ahonnan most ezek a migránsok Európa felé elindultak. Szerinte az ügy mégis európai, mert Európának el kellene döntenie, miként tekint a migrációra: a népességfogyásból adódó munkaerő-hiány pótlását vagy a biztonsági kockázati tényezőt látja benne.
A házelnök szerint a közelmúltbeli londoni, párizsi merényletek az eddig Európába érkezett, eltérő kultúrával rendelkezők integrálhatatlanságáról árulkodtak.
Az Iszlám Állam - amely ennek a migrációnak az egyik közvetlen kiváltó oka - maga is több ezer európai születésű fiatalt tudhat soraiban. Ez azt jelzi, Európa maga beteg - mondta Kövér László. Hozzátette: nehéz lenne megmagyarázni, hogyan gondolják az európai államok, ha eddig nem tudták integrálni saját társadalmukba azokat a milliókat, akiket önként befogadtak, behívtak mint olcsó munkaerőt, akkor hogyan fogják megoldani a mostani beáramlók integrálását. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hol van ennek a folyamatnak a vége, és az európai politikusok nyilatkozatai nem lassítják, éppen fordítva, gyorsítják azt - állapította meg.
Semmilyen ellentét, szakadás a Fideszen belül nincs - jelentette ki Kövér László, hangsúlyozva, hogy a rendszerváltozáskor indult és azóta színre lépő pártok közül a Fidesz a legsikeresebb, nemcsak Magyarországon, hanem az egész volt szocialista táborban. Nem találni még egy olyan pártot, amelyik 1990-ben elindult, mind a mai napig létezik, és immár harmadik kormányzati ciklusát tölti. Nincs még egy olyan politikus, mint Orbán Viktor - mondta.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.