Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Fidesz megválasztott frakcióvezetője szerint nincs megoldva a tömeges népvándorlás problémája, a kvótarendszer terve pedig arra sincs tekintettel, hogy sokkal nagyobb a bevándorlási szándék - sok millió ember jönne Európába -, mint a felvetett legmagasabb kvótaszám.
Bár a magyar-szerb határon némileg csökken a nyomás, de ezzel nincs megoldva a tömeges népvándorlás problémája, azt az Európai Uniónak közösen kell megoldania, azonban "nem önmagában kvótákkal" - mondta Kósa Lajos, a Fidesz megválasztott frakcióvezetője csütörtökön Velencén, a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésének helyszínén tartott sajtótájékoztatóján.
Az első helyen a migrációs válsággal foglalkozó tanácskozás zárónapján Kósa Lajos hangsúlyozta: óriási volt a nyomás Magyarország déli határán, de az állami szervek és a civil szervezetek megfeleltek, kiválóan látták el a feladatukat. A rendőri erők fellépése nem volt aránytalan, sőt sokszor többet is tűrtek annál, mint amit a képek láttán az ember gondolna - mondta.
Közös európai megoldást sürgetve a kormánypárti politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a javasolt kvótarendszer megoldás helyett újabb kérdéseket vet fel, például azzal kapcsolatban, hogy a kvóta alapján szétosztott embereket hogyan lehet az adott országokban tartani, miközben ők döntő többségében Németországba, Dániába és Svédországba jöttek. Kiemelte: első helyen az EU határait kell megvédeni. Ha ez valamelyik tagállamnak - jelen esetben Görögországnak - nem sikerül, az uniónak segítenie kell ebben - jelentette ki Kósa Lajos.
A kvótarendszer terve szerinte arra sincs tekintettel, hogy sokkal nagyobb a bevándorlási szándék - sok millió ember jönne Európába -, mint a felvetett legmagasabb kvótaszám.
További kérdésként vetette fel a Fidesz alelnöke, megválasztott frakcióvezetője, hogy mi lesz azokkal, akik nem kapják meg a menekültstátuszt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.